Úton hazafelé..

 2009.11.30. 11:29

 Ahogy minden mese jóra fordul egyszer,úgy látom én is egyre erősebben a fényt az alagút végén.Holnaptól hivatalosan is az utolsókat rúgom a mínusz másodikon.És a mosodai valóságom,ami humorforrásnak mindenképp jó volt erre a pár hónapra,lassan csak egy régi sztori csupán.Habár a cuki szürkétől nehéz lesz megválnom,szívemben fogom őrizni műszálas emlékét.

Amikor fiatalon külföldre sodor az élet vagy Te fordítod a botkormányt a határon túlra,akkor bármilyen meló poén számba megy.Az elején csak mosolygunk,hogy hú meg há,mekkora arcok vagyunk,hogy bevállaltuk,de ahogy telik múlik az idő,egyre kiábrándítóbb a felismerés,hagy komolyan akkora marhák vagyunk,hogy egy alaksorba hajtogatunk minden nap!?

Persze mindig azt mondják az okosak,hogy rögös az út és az élet nem habostorta,na de meddig is kell mászni azon a bizonyos szamárlétrán?Ha figyelembe veszem a koromat,akkor valamicskét megnyugtat a tudat,hogy 22 évesen még nem késtem le a szuper állásomról,és a CVmben is jól fog mutatni a HotelGrandeBretagne,mint munkatapasztalat,de mi a biztosíték arra,hogy végig fogom csinálni,amit elkezdtem?

Mi emberek mindig várunk valamire,amikor középiskolások vagyunk,akkor azt mondjuk,hogy milyen jó lesz,ha már leérettségiztünk,és egyetemre járunk.Aztán az egyetemen a diplomát sürgetjük,majd az áhított papír után,a szuper állást,a szuperfizuval.Amikor már családunk van,azzal nyugtatjuk magunk,hogy mennyivel egyszerűbb lesz,ha a gyerekeink felnőnek,stb stb...majd egy szép napon arra ébredünk,hogy egész életünkben csak vártunk és nem éltünk.

Azt gondoltam,hogy az én várakozási időm lejárt azon a napon,amikor Görögországba érkeztem,erre újból egy sorvégén állok,egy újabb sorszámmal,miközben azon sopánkodom,hogy mikor következem már végre én!?

Rá kellett döbbennem,hogy az élet folyamatos feladatok sora,amiket vagy megoldunk vagy nem,vagy moslyogva csináljuk végig és tanulunk a hibáinkból vagy elbukunk a legszigorúbb vizsgabizottság előtt,ami nem más,mint saját magunk.A megfelelési kényszer talán rossz tanácsadó,de mégis iránymutató lehet.Erőt adhat egy új kezdethez vagy a következő lépéshez,ami talán csak egy újabb ablakhoz elegendő,ami után egy másik következik,mégis befejezettnek tekinthetjük azt,amit elkezdtünk.

A képmutató azt mondja,hogy nincs probléma,csak meg nem oldott feladat,hát igen,mondjuk hozzáállás kérdése a dolog,de maradjunk annyiban,hogy minden élethelyzet,amit sikerül legjobb tudásunk szerint kezelnünk,és minden kitűzött cél,amit elérünk,erősít minket abban a hétköznapi háborúban,amit a világgal és magunkkal kell megvívnunk.

Most,hogy ezt a lelkesítő beszédet a nagyközönség elé tártam,valószínűleg újból egy lépéssel közelebb kerültem a nirvánához,habár úgy tűnhet,hogy csak önös érdekeim vezéreltek,mégis remélem mindenkit tettekre buzdít majd kis eszmefuttatásom!

A bejegyzés trackback címe:

https://veronikathens.blog.hu/api/trackback/id/tr321562796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JolieJulie 2009.12.01. 15:45:00

Pont azt írtad le tökéletesen, amin én is keresztül megyek sokszor és éppen most is...:D
Én úgy gondolom, h az életben a megoldandó problémák jelentik az izgalmat,a kihívásokat, adják az életkedvet. Hisz minden megoldott, hátrahagyott probléma után az ember örül magának és neki kezd egy újnak. Ha meg elbukik, remélhetőleg tanul a hibákból...
Viszont igaz,ami igaz, néha fárasztó a sorban állás és a várakozás, én személy szerint most tartok megint életem olyan szakaszánál, h valami új, más és 'izgalmas' után vágyakozom, de, mivel voltam már itt és túljutottam az érzésen, bízom benne, h ezúttal is így lesz. Vagy a diplomám, vagy egy új munka, vagy egy külföldre költözés mászkál most megoldásként a fejemben és igen, várok az egyikre és szépen sorban kezdek tenni is értük..:)

El Emigrante 2009.12.04. 17:48:31

Mivel jó közönség vagyok, nem hagyom h a kommentek kis tava kiszáradjon, uh belekötNÁK:)
Sztem minden kitűzött cél elérése egyáltalán nem erősít meg. Talán erőt adhat, de véleményem szerint ugyebár "ami nem öl meg az megerősít", és ezt nem ugy kell érteni, h többek között az alvás megerősít, csak azért meg nem öl:p Inkább ugy kell érteni, hogy ha bizony a világ nem dől össze, akkor tulajdonképpen nincs miért nyafogni. Ezt két módon lehet bebizonyítani, csak ehhez egy kicsit ki kell nyitni a szemünket. A. Észre kell venni, hogy vannak a világon olyanok, akik ÖRÜLNÉNEK ha csak a mi "problémáinkkal" állnának szemben. Ha ők nem mennek Dunának, akkor nekünk kutya-kötelességünk "túlélni" (még a szóhaszn. is nevetséges). B. Aki nem kap pofonokat az élettől az bizony gyenge marad. A baj csak az lehet, ha a maflás után a földön marad és pityereg. Ahelyett h fölpattanna, egy elegáns mozdulattal letörölné a vért a szájacskája széléről és egy félmosollyal kísérve újra fel ne(m?) venné a harcállást:)
Min így:
www.youtube.com/watch?v=55BZ2gSsSmY&feature=related

Vanni Ferrari 2009.12.04. 20:32:14

@El Emigrante: Elősször is köszönöm a velős hozzászólást,kedves Surányi HERO Márton,másodszor pedig egyet értek,habár ez a másoknak még kajára sem telik dolog,már a szüleim pedagógiai módszereiben is elbukott.
Azt gondolom,hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb,persze sokszor nyugtathat vagy erősíthet a tudat,hogy azért vannak nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévők,de a lényegen nem változtat,miszerint Te vagy az egyetlen,aki tehet valamit,csak neked áll módodban az életedet elcseszni vagy jobbá tenni!
És igen,mindig fel kell tudni állni!

sumobarbie 2009.12.04. 22:22:12

mi a biztosíték?! hát TE magad!!

El Emigrante 2009.12.04. 22:49:04

@Vanni Ferrari:
"mindenkinek a saját baja a legnagyobb" - nyilván, de azért objektíven nézve természetesen vannak relatíve (egymáshoz viszonyitva) nagyobb meg egészen apró bajok. Elég vicces lenne ha egy szomáliai ehező 5 éves kisgyereknek panaszkodna vki, h már vagy 2 napja nem ehet a fogyókúrája miatt és hú de szar. Csak ezért mondom, hogy ha vki ugy érzi, h "pofozgatja a sors" akkor érdemes egy kicsit magába néznie: mint mondtam, lehet h más örülne a te bajodnak, te viszont baromira nem az övének:p Természetesen nem Rád értem, konkrétan, csak egy általános alany kellett a mondatba! De mindenki magára veheti:)
Azt még azért hozzátenném, hogy egyedül nem vagy elég, még legalább egy dolog kell hozzá: a hit. H sors, vagy szerencse, karma, az univerzum tövényei, esetleg Isten (sic!), az szinte mindegy, a lényeg h sztem kell bele, na:)

Vanni Ferrari 2009.12.04. 23:59:42

@El Emigrante: Ha ennyire globálisan gondolkoznánk mi emberek,akkor valószínűleg már világ béke lenne a Földön.
Természetetsen értem,hogy mire célzol,de még mindig nem győztél meg arról,hogy sutba kéne dobnunk a személyes vívódásainkat,mondjuk a fejlődő országok éhezőire gondolva.
A különbőző társadalmak,országok vagy emberek,eltérően szocializálódnak,ezáltal másfajta problémákkal kell szembenézniük,ergo a Te életedet nem fogja előrelendíteni,ha Szomáliában egyel több gyerek éli meg a felnőttkort,úgy ahogy az sem,ha én lefogyok két kilót.
Ha valaki hajlamos a melankóliára,attól még lehet oroszlánszíve,és ereje felállni a pofonok után,csak ő így,és nem rezzenéstelen arccal vívja meg a saját háborúját.

El Emigrante 2009.12.05. 01:59:12

Nem mondtam, hogy sutba kell dobni bármit is! Persze, az ember legyen elfoglalva az őelé állított feladattal, de nekem például erőt ad, ha objektíven nézem a "problémáimat". Mondjuk van egy skála 1-től 10-ig, ami a probléma nagyságát/komolyságát mutatja. Ha egy szomáliai kisgyerek "hogyan éljem túl ezt a napot"-problémája mondjuk 8-as, akkor ha meg szakadok is, nekem itt Budapesten max 3-as, 4-es szintű problémáim lehetnek. Persze, választhatom azt, hogy ezeket én 8-asnak látom, ellenben attól még nem lesz az:) Ilyenkor jön jól ha ez eszébe jut az embernek és máris sokkal nagyobb eséllyel láthat neki a megoldáskeresésnek: hisz mire könnyebb megoldást találni, egy 4-es vagy egy 8-as nagyságú problémára? (Másképp: mit könnyebb elhinni, hogy megbírkózol egy 8-as nagyságú problémával, vagy egy 4-es apróságúval?;))
Szvsz.
süti beállítások módosítása