Ha már az ember utolsó mentsvára a megvilágosodás felé vezető úton, a felsőoktatás szigorú intézménye, mint alma máter, más szóval tápláló anya, akkor sűrgősen járjon utána a lehetséges gyógymódoknak.

A diákbarát Bolognai rendszer tovább erősíti korunk céltalan fiataljainak bizonytalan válaszát a "Mi leszek,ha nagy leszek?" kérdésre. Persze a promóció ennek a gondolatnak a pozitív megvilágításából született, miszerint a diáknak lehetősége van eldönteni, hogy a számos érintett témából melyik az,ami a kedvére való.

Tehát, jó esetben három és fél év, átlagos esetben öt év után szerencsétlen diplomás pályakezdő, véres verejtékkel a homlokán átveheti a hivatalos belépőjét a "fényes jövő" elnevezésű szociokulturális rendezvénysorozatra.

Természetesen a tőlem megszokott szarkasztikus hangvétel ismételt kinyilatkoztatása nem más, mint a vizsgaidőSUCK okozta felgyülemlett stressz egyenesági következménye.

Nyílt bírálóim okkal tehetnék fel a kérdést, hogy "ez kinek köszönehtő?". De vita helyett, inkább lesütött szemmel hajtok fejet és szó nélkül menetelek tovább a megszerzett tudás creditben mért terheit cipelve a vállamon.

 Az első csók különleges dolog. Az életben számtalan első csók van..Amikor készülünk rá vagy tervezgetjük és kívánjuk, hogy bár örökké emlékeznénk rá. Ez az, amikor valaki idegenből átváltozik valaki olyanná, akit ismerünk. És minden, ami ezután következik, csak árnyéka lesz az elsőnek...

Minden egyes első csók egy ígéretet hordoz. Ez az ígéret nagyban függ a csók jellegétől. Mert egy csók lehet baráti, lehet túlfűtött, lehet szeretetteljes, mély és szenvedélyes is. Ahogyan a feltételezett ígéret is szorítkozhat egy éjszakára, de akár egy életre is.

Sokszor osztogatunk felelőtlenül olyan csókot, aminek jelentéstartalma túlmutat a beváltható ígéretnél. Ilyenkor nem számolunk a csók azon hatalmával, amely nem igényel szöveges magyarázatot, ergo többet mond minden szónál.

Talán rajtam kívül már mindenki kidobta a 2010es naptárát, gondosan felírta az újévi fogadalmait, kiheverte a szilveszteri alkoholizálást és újult erővel lépett át, eme csodás év szerpentinnel díszített kapuin.

Én, még valahol karácsony előtt megrekedtem. Olyannyira, hogy a Mikulásnak is elfelejtettem írni.. Mintha a múlt által bebiztosított, jelen nevű kötélen egyensúlyoznék a távoli jövő felé.

Mindig is gondban voltam az újévi fogadalmakkal, meg úgy általában a fogadalmakkal. Egyrészt nem szeretem magam korlátok közé szorítani, másrészt, nem kell ahhoz új évet írni, hogy legyenek ambícióim.

Felelőtlen ígéreteket már rég nem teszek, maximum csak viccből. Tehát a "leszokom a dohányzásról" és a "soha többé nem iszom" közhelyek, idén sem kerülnek fel a listára.

"Leszámolok a démonaimmal!", örökérvényű projekt, habár az elsöprő siker továbbra is várat magára.

"Csak normális pasikkal állok szóba!", azt hiszem az önámításból már kinőttem.

"Találok új hobbit a fogyókúra helyett!", megint csak vakvágány.

Szóval megfogadom, hogy nem fogadok meg semmit. Lesz, ami lesz! Így legalább nem gabalyodom jobban bele a teljesítetlen vagy a teljesíthetetlen fogadkozások béklyójába.

Realizmus egyenlő pesszimizmus??? Tényleg erről lenne szó? Kasszasikerre hajazó filmek milliói kínálják nekünk az illuziót, hogy egy éjszakás kalandokból nagy szerelmek születhetnek, és hogy a kutyából igenis lehet szalonna!

Az a bizonyos szólásszabadság, jelenleg megbuknik látszik, aminek zászlaja alatt büszkén hirdettem elfátyolozott gondolataim. Időt és energiát nem sajnálva fektetek misztikus jelentéstartalmakat általam épített idolokba. Dekorálom a valótlant, de a gravitáció nem engedi, hogy nem várt magaslatokba emelkedjek. A szárnyaim meg ugye nem nőnek ki maguktól..

A realitások talaján nem futsz össze szívdöglesztő egyedülálló orvosokkal az SzTK-ban, és az ajándékot sem a nagy piros pacák csempészi a kiscsizmádba. A realitások talaja, még csak egy kicsit se hasonlít, arra a klassz helyre, amiért 1200 forintot fizetsz a CinemaCityben.

Viszont az emberi természet, nap, mint nap lehetőséget ad a választásra, hogy gyalog szerrel közelíted-e meg a kérdést vagy madárnak képzeled magad!

Tehát a szappanízű zselés szaloncukor helyett, én rendhagyóan ama bölcseletet tenném a Nektek készített Mikulás csomagba, hogy "törődjünk bele a ténybe! A férfiak konformisták, a nők pedig idealisták."

Az egész napot a lízingelt kutyáim és a tanárom által írt Karriertervezés című könyv vaskos kötetei felett töltöttem.Nem tudom mi szomorít el jobban,a nagy semmi,ami a mai napot jellemzi vagy a tény,hogy a Dr Ternovszky által fejezeteken át taglalt deformált demográfiai viszonyok sajnálatra méltó áldozatai között többször is magamra találtam.

Szerinte a családmodell elleni általános támadás és a házasság intézményének lejáratása,egyike a média és a piacgazdaság tökéletes "bérrabszolga és fogyasztó képző" hadjáratának.Bírálja a radikális feministákat,akik a házasság eltörlésében a nők felszabadítását látják,nem preferálja az élettrási kapcsolatot és meghökkenve nyilatkozik a már egy személyes csoporttá vált szingliről,akit önmagán kívül semmi nem érdekli.

Természetesen minden állítását statisztikai felmérések százaival igazolja,amiből kiderül,hogy a házasságban élők elégedettebbek,a nők többsége csak anyagikényszerből dolgozik,a felsőoktatásban sokkal több a nő,mint a férfi,az elvégzendő munkák egyre inkább női képességeket igényelnek,viszont a munkáltatók nem díjazzák az anyaságot,a családot...Konklúzió:a felnőtt nők fele jogilag társtalanul él!

Tehát most tenném fel azt a költői kérdést,hogy egy ilyen tökéletes világban,ahol inteligens a mosópor és okos az alapozó,mi gondja lehet egy magamfajta fiatal nőnek?

Alap igazságokban egyet lehet érteni a Tanár Úrral,de azt se felejtsük el,hogy ennek a "média által butított társadalomnak",mondjuk úgy,hogy az olvasottabb része,elkezdett hangosan gondolkozni.

A temérdek lehetőség,sokkal több lehetséges életutat hordoz magában,ezáltal válunk egyre inkább kompromisszum képtelenebbé és énközpontúbbá.Ez talán tényleg nehezebbé teszi az "egészséges" családmodell kialakítását,viszont lehetőséget teremt egy nyíltabb és emócionálisabb közösségre,ami például önmegvalósít,szerelemből házasodik vagy éppen meggyőződésből nem.

Ugyanúgy,ahogy megint divatba jött a retró,úgy válik ismét fontossá a munkahelyeken a család alapítás támogatása,a presztizzsel bíró férfiaknál a jegygyűrű vagy a szekrényben porosodó monogámia.

Szóval nyugodjon meg Tanár Úr,a média terítékén roskadozó "junkFood" szavatossági ideje meg hamar lejár ennyi túlképzett,céltudatosan építkező egyetemista között! :P

Olyan édes a pasi, hogy még a vércukorszintem is az egekbe szökik tőle, mégsem érzem a kislányos zavarodottságot. Annyira öntudatomra ébredtem volna a 10hónapos görög fényterápián, hogy még a mellettem ücsörgö teremtés koronája sem tud kizökkenteni ebből a SzépHeléna állapotból?

Az is lehet, hogy az alkalomra választott potencianövelő ruhám bír valamiféle szupererővel.

Azért vagyok ilyen nyugodt, mert a zsigereimből érzem, hogy sínen vagyunk? Vagy az első célkitűzésem könnyed elérése mattította meg a fényes zsákmány aranyló ötvözetét?

Miközben bájos mosollyal nézem, hogyan választja férfias határozottsággal a hosszabb utat, a köztudottan gyorsabban járható rövidebb helyett, azon gondolkodom, hogy mi értelme van esendőt játszani, ha még egy normális randi sem jár érte?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a férfiak a gyámolításra szoruló nőket kedvelik, szóval a randizás még eme korai szakaszában az erélyeskedés vagy okoskodás szóba sem jöhet.

Tehát laza mozdulattal kidobom az autó ablakán a FeministaTársaságtól kapott Arany Érdemkeresztemet, és kedvesen mosolyogom tovább...

A kellemesen langyos "nyaralóövezetből" visszatérni a veszedelmes vadászmezőkre, amellett, hogy izgalmas és számos kalanddal kecsegtet, meglehetősen rizikós is. Hiszen a jó vadász, addig űzi a vadat, amíg el nem ejti.

Viszont a rideg valóság csúf igazsága, hogy mi nők, inkább lennénk a nagy vadász fényes zsákmánya, a tökéletesen célzó TellVilmos helyett.

A mai nap a "dolce vita" jegyében telt.Tudom kissé felelőtlenül hangzik annak fényében,hogy csöves munkanélküli lettem egy polgár háborúval fenyegetett országban,de szombat lévén kár is lenne bárminemű próbálkozás a jelenemet súlytó problémák megoldására.

A mediterrán országok egyik magával ragadó szépsége,hogy az ember megtanul lazítani.A kezdetekben még értetlenül figyeli a délutáni sziesztát,és vasárnaponként dühösen koslat a fővárosban,hogy találjon egy nyitva lévő élelmiszerboltot.Majd idővel átveszi a komótos ritmust,és kellemes kávéját szürcsölgetve nem győzködi tovább magát puritán bűntudatával szemben,hogy "mert megérdemlem",hanem egyszerűen elfogadja,hogy az élvezetek átélése fontos részét képezi életének,sőt,tovább megyek,alanyi jogon jár neki.

Szóval átmentem Robertóhoz és az ötcsillagos panorámájú balkonijának ölelésében végig frappéztam a délutánt,miközben a jótékonyhatású görög napfény átjárta a testemet.Ciprusi barátom fecsegését hallgatva ráébredtem,hogy egy ilyen csodálatos napot nem árnyékolhatnak be vészjósló megérzéseim,így gondolataimat pozitív mederbe tereltem.Bárhogy is alakul mykonosi munkavállalásom szappanoperákat megszégyenítő kálváriája,nem fogok rögtön haza rohanni.Eddig sem volt egyszerű,ezután miért lenne az?Hiszen voltam már mosónő,kezdő pincérnőcske,egy frigid PR igazgatónő céltáblája,egy édes hármas derékszöge,most miért ne lehetnék,csak úgy Verka,aki átengedi magát,eme gyönyörű ország magávalragadó hangulatának?

Öncélú tivornyázásom folytatása képp,este elmentem egy penthouse partyra,amit Roberto szülinapjának tiszteletére rendeztek.Férfi szemmel fókuszálva,a penthouse bulik nagy előnye,hogy a magaslati levegő bódítólag hat és az erős szél 10 lányból minimum 6ról lefújja a bugyit.Valószínűleg erre a tényre alapozva talált meg minden idíóta,de én felmentve magam a kommunikáció ezen válfaja alól,inkább a Robertótól kölcsönkért XXLes széldzsekiben,csendes megfigyelőként követtem az eseményeket.

A görög lányok férfi társaságban mondhatni iritálólag hatnak,valami kellemetlen égő és viszkető bőrkiütéshez tudnám őket hasonlítani,mint egy felbőszült asszonykórus,fiatal kiadásban.Heves gesztikulálásuknál,már csak a fülsüketítő visítozásuk idegesítőbb.A kedvencem,amikor negédes mosollyal vicsorogva,kérdezgetnek,hogy honnan jöttem és ki vagyok,miközben idegesen védik anyjuk által rájuk hagyott territóriumukat.

Tehát bátran kimerem jelenteni,hogy az est fénypontja az extra csokis szülinapi torta volt,ami minden nő legádászabb elensége,de már egy kis szelet is felért egy agyban előidézett orgazmussal.Annyira finom volt,hogy még a kalóriák miatti bűntudatomat is megsemmisítette.Méltó befejezés képp,csöndben magamévá tettem ezt a piskótába öntött aranyat,majd a maradék szeleteket majszoló görög lányok legnagyobb bánatára,búcsút intettem.

Az optimista életszemlélet szerint,a lehetetlen nem létezik és az akadály,csak egy újabb kihívás a megoldandó feladatok listáján.Egészen ma reggelig osztottam eme véleményt,hiszen a checkinget az orrom előtt zárták le,de feljutottam a gépre,az athéni kulcsom szublimált a táskámból,de bejutottam a lakásba.Abban a tudatban hajtottam álomra a fejemet,hogy ha Budapest a pasim,akkor Athén egy kedves ismerősöm és teljesen biztos,hogy Mykonos lesz a kalandos szeretőm.

Mint tudjuk,az én mesém sosem a kiszámíthatóságáról volt híres,így reggel már be is futott a telefon,ami tényszerűsíti,hogy "szép kilátásaim" amortizációja magasabb,mint az aktuális görög kormányé.A SantaMarina igazgatója épp az imént közölte velem,hogy az országot súlytó gazdasági problémák miatt,csak június elején tudok munkába állni.Annak fényében,hogy az athéni állásomat és az albérletemet is felmondtam,kimerem jelenteni,hogy ez nagy szívás.A helyzetet az sem szépíti,hogy a görögöknél tényleg csak a halál biztos,tehát szerződés ide vagy oda,az írott és adott szó nem sokat nyom a latba,egy ilyen helyzetben.

Jelenleg szélsőséges lehetőségeimet latolgatom.Az A verzió,hogy hátatfordítok bajba jutott görög barátaimnak,leteszek világmentő tervemről,hogy feltornázom a lassan mérhetetlen görög GDP-t,és fehér zászlót lengetve a sorsnak,haza repülök.

B verzió,hogy nem esem kétségbe,elcsövelek a barátaimnál júniusig,bizalmat szavazva az igazgató szavainak,majd elhajózom Mykonosra és befejezem,amit elkezdtem.

Visszanézve az elmúlt 8 hónapra,néha már tényleg értem,hogy sok ember miért nem játszik világtúristát és indul el az ismeretlenbe,csak,hogy egy időre otthagyhasson csapot-papot,miközben köremaileken vagy vicceskedő blogbejegyzéseken keresztül tolmácsolja határokon túli hőstetteit a való világ felé.

Attól tartok,hogy ideje ismét elővennem a cinikus színű ceruzámat és arcul kell csapnom a nagy büdös semmit,ami a következő két hétben készül megvetni a lábát a hétköznapjaimban.Amit garantálok,az napi egy bejegyzés,néhány Athénon kívüli rövid utazás és a világhálón folytatott lelkisegély szolgálatom szabad kapacitásának növekedése.

Ezt a BáthoriClub-nak ajánlom..Köszönet a szállásért:)

 Görbetükör a magyar bulizótársadalom alkoholtól elhomályosult szemei elé.

Az előre kitervelt részeg tivornyák elengedhetetlen kellékei,pár üveg tömény és néhány jó barát.Így,ez az este,megint az az este lehet,ahol tőmondatokkal szélesítheted személyes szociális hálód,és akár szavak nélkül is rátalálhatsz az aktuális igazira.

Egy hely,ahol a lányok áruba bocsátott testét férfiak hada várja,ahol végighaladva a lerészegedés 3 fázisán,egyszerre lehetsz okos,szép,majd láthatatlan.

Az erősítők monoton dübörgése elnyomja fejedben apád bölcs szavait,az óvszer nélküli szex kínos következményeiről.

Egy éjjel,amikor nem néznek hülyének,ha 2 sarokért taxit hívsz,amikor nem bűn hajnali 5kor BigMac menüt zabálni,és teljesen rendben van reggel 8kor mackós pizsamában lebotorkálni egy belvárosi parkolóórához.

Az éjszaka feslett törvényeit nem nehéz betartani,sem betartatni.Ebben a villogó fényekkel megspékelt világban,ahol a JimBeam cola sosem hagy cserben,és elég egy jól célzott mosoly,hogy haza rángass valakit,mindig ösztönöz a folytatásra,hogy ha legközelebb kigyulladnak a fények,Te megint szívesen emeld a poharadat egy szebb jövőre.

S majd évekkel később,mikor a nikotin barázdázta arcoddal éppen egy új májra vársz is büszkén elmondhasd,hogy "azért mi jól küldtük".

Mostanában nem sok gondolatot osztottam meg veletek.És most is csak azért írok,hogy ne kelljen folytatnom a csomagolást.Eltelt 8 hónap,és nem érzem úgy,mintha okosabb lennék.Még mindig nem tudom,hogy mi leszek,ha nagy leszek.Hogy hogyan fogom rávenni magam az őszi félévben,hogy 40percet utazzak minden nap a suliba.Hogy mit kezdjek az életemmel,ha meglesz a diplomám vagy,hogy mit vigyek magammal az itt szerezett tapasztalatokból.

Azt hiszem,hogy a legfontosabb dolog,amit megtanultam,hogy az ember bárhová tartozhat,hogy bármely társaságnak,klubbnak,munkahelynek,városnak vagy országnak a részévé válhat,csak akarnia kell.Alkalmazkodni egy új környezethez kezdetben lehet kilátástalan vagy ijesztő,de ahogy vakon elindulsz a sötétben,úgy lesz egyre izgalmasabb és átláthatóbb az egész.Én ezt tanultam itt.Talán nem túl sok,de mindenképpen hasznos.

Jó lenne,ha az életem egy nagy utazás lenne,és mindenhol csak éppen annyi időt kellene eltöltenem,hogy még nagyobb fájdalmak nélkül képes legyek továbbállni.Persze ez a teória erősen ellenkezik a normál szocializálódási folyamattal,mert hát egyszer valahol meg kell állni,sátrat kell verni,meg kertet gondozni és így tovább.Szóval még van pár jó évem,aztán ideje lesz dűlőre jutnom az élet nagy kérdéseivel.

Addig is elhúzok Mykonosra,hogy heti hét napban,napi kilenc órában frisstőket és rágcsálnivalókat szolgáljak fel teniszpólóban a sok napfürdőző VIPénisznek,és akkor majd szeptember végén visszatérhetünk rá,hogy a vaskos bankszámlámon kívül mire is volt jó ez az egész.

 Ártatlan kávézás egy több éve nem látott múltbéli románccal Athénban..az furcsa.Ahogy az is,hogy miért csókol valaki szájon búcsúzáskor,egy átlagos baráti beszélgetés után,ha már egyszer réges rég,minden különösebb ok nélkül lapátot adtál neki?

Úgy tűnik az emberek szeretnek szánt szándékkal szenvedni,vagy csak az idő múlásával egyenes arányban szépülő emlékek miatt veszítjük el újra és újra a fejünk?

Vajon miért emlékszünk sokkal tovább azokra,akik megbántatottak minket,és miért érdekesebb,ami fáj?

Az is lehet,hogy túl gyorsan feladjuk,talán mi mindig csak elfutunk,mert nem akarunk szembenézni egy esetleges boldogság lehetőségével.Mert bonyolultnak tűnni mondhatni sikk,és elérhetetlennek,meg kifejezetten vonzó.Aztán amikor két különböző,egymástól teljesen független pasitól is azt hallod,hogy a szexhez érzelmekre van szükség,az elsőre elgondolkodtató.És miközben üres tekintettel helyeselsz,a gondolat egyre ijesztőbbé válik,hogy míg évek óta hangosan hirdetted,hogy minden férfi csak azt akarja,közben gyors numerás lotyó lettél,és az egyszerűség kedvéért észre sem vetted,hogy vannak még rendes fiúk is a Földön.

Talán ez most durván hangzott,de higyjétek el,hogy minden nőnek végigfutott már hasonló gondolat az agyán,még akkor is,ha már hosszú ideje nem írhat többet a számlájára egy lomha lovesztorinál és egy régi románc csókjánál.

 Miközben egy távolsági buszon döcögtem Arachova felé, egy savanyú szagú, középkorú, diplomatatáskás férfi melett, aki feltehetően az édesanyjához ment az ünnepekre, elgondolkodtam. Elnézve a hegyi falvakat, a rendetlen udvarokat, és a szocializmus korát idéző, úgynevezett kafeniónokat, ahol öreg görög férfiak elhűlt kávék felett naphosszat tavliznak, arra a következtetésre jutottam, hogy a Magyarországon megszokott barátságos piros háztetők és a rózsaszín muskátlik az ablakban, jóval melegebb hatást kelthetnek egy eltévedt utazóban. A turisták által ismert nyaralóövezetek, kicsit sem fedik a balkáni valóságot, ahogy Ny-Európa szele sem érheti el ezeket a hegyekkel körbezárt településeket.

Szürke volt az idő, az eső szitált, és én egyre csak azon tűnődtem, hogyan kerültem ide!? Görögországi utam során nem ez volt az első alkalom, hogy abszurd helyzetbe csöppentem, és feltehetően nem is az utolsó, de ismét elhatalmasodott rajtam szentimentális világnézetem. Ahogy a havas hegyeket bámultam, megint melegszívű hősnek éreztem magam egy zord világban, és hirtelen ismét bátor voltam és merész, valahogy úgy, mint Coelho, a Santiago de Compostella-i zarándoklata során.

Arachovába érve, a különböző világmárkák üzleteit pásztázva, sikerült visszatérnem a kapitalizmus áldozatává esett önmagamhoz. Ebben a városban minden új és rendezett, tiszta és modern, mégis egy régi görög falucskát idéző hangulattal, ahol pezseg az élet, és a csendet a tereken frappézó idelátogatók hangos moraja töri csak meg.

Megkerestem az éttermet, ahol már vártak rám, hogy elvigyenek a SantaMarinaResort nevű szállodába. A cég sofőrje egy aranyszínű terepjáróval felvitt a hotelbe, miközben általános kérdésekkel traktált, kizökkentve ezzel a hihetelen táj nyújtotta ámulatomból.

A dolgozóknak fentartott szálláson elfoglaltam a szobámat, majd Kostas nevű vadiúj munkatársam körbevezetett. A SantaMarina egy minden igényt kielégítő, de meglehetősen kicsi hotel. A családias környezet egyenes ellentéte volt a GrandeBretagne szigorú komolyságának, a hangulat otthoni emlékeket ébresztett bennem.

Gyorsan beletanultam a dolgok menetébe, és kissé aggodalmasan figyeltem a főnökség szervezetlenségét, mivel ugyanez a cég alkalmazott nyárra is, a mykonosi hotelükben. Habár fárasztó volt az 5 napos munka, mégis kellemes emlékekkel zárult.

A Húsvét a görögök legfontosabb ünnepe, és nagyon szép hagyományokkal őrzik az elmúlt időket. Szombat éjjel templomba mennek, ahol a pópa elmondja a szent beszédet, majd mindenki gyertyát gyújt, és ezzel tér haza. A gyertya lángja jelképezi a következő évre szóló jó szerencsét. Természetesen ezt követően nagy evés ivásba torkollik az ünneplés, ahol tipikus görög ételek kerülnek az asztalra. Másnap reggel minden család egy bárányt húz a nyársra az udvaron,ilyenkor füstfelhőbe borul a város, majd közösen megeszik a délután folyamán. Az asztalokon festett piros tojások vannak, mindenki választ egyet, és párossával a két végét összeütik. Akinek a tojása sértetlen marad, annak szerencséje lesz.

Elnyűtt testtel, de virágzó lélekkel tértem vissza, a már ismert athéni forgatagba, örömmel tapasztalva, hogy maximálisan teljesítettem a feladatom. Megint új fejezetek kezdődnek, ahogy egy ajtó itt bezárul, kinyílik egy másik, és én mosolyogva fogok belépni rajta.

Most az élet iskolájában tanulok,az egyetem helyett.Pedig épp a ZH-imra készülhetnék a homokszínű konyhámban,a színes kávésbögréim között.

Lehetnék a diáktanács elnöke,ha a főiskola szépe nem is,vagy írhatnék érdekes cikkeket a suliújságba.Tagja lehetnék valamelyik diákpártnak vagy akár képviselhetném az iskolát valamilyen vitaversenyen is.

Sokszor tör rám mérhetetlen tudás vágy,és szívesen ücsörögnék hatalmas előadótermekben,érdekes tanárokat hallgatva,egy témában,ami gondolatokat ébreszt bennem.A pillanatot megfogni könnyű,de megtartani nehéz.Olyan,mint egy gyertyaláng,ami hol erősen lobog,hol elhalóan pislákol...A sötétség ijesztő,amikor a fény kihuny,akkor félünk.Már az ősemberek is tudták,hogy a tüzet táplálni kell.Olykor egy szikra is elég egy hatalams tűzvészhez,de legtöbbször a szél elfújja a gyertya lángját,és a fölszálló füst is hamar elillan.

Tehát két dolgot tehetünk,vagy nagyon sok gyufát csomagolunk a hátizsákba,vagy nem hagyjuk a tüzet őrizetlenül..;)

*hasé:Hályastésztából készített sós sütemény,amit hús vagy hal vagdalékkal töltünk.

 Történetem a héten ismét drámai fordulatot vett.Paralel kapcsolatot folytató kedvesemmel,gyenge kezdés után erős visszaesést produkáltunk,ami már a fejem fölött repkedő szivecskéket is sikeresen elhessegette.

Túlzás lenne,azt mondanom,hogy abszolút hidegen hagy,de egyértelműen nem fogok belerokkanni.Látszólag nagyon felnőttesen kezeljük a dolgot,és borzasztó nagy cimborák lettünk az elmúlt hetekben.Egy társaságban bulizunk,közös programokat szervezünk,cserélgetjük a beosztást,csak,hogy együtt dolgozhassunk,mindezt úgy,hogy szó sem esik a történtekről...

Hétfőn munka után megint összeállt a csapat,és "üljünk be valahová EGY italra" címszóval,elmentünk egy szórakozóhelyre.Az egy ital,az senkinél sem állt meg 5 alatt,ahogy józanul sem hagyta el senki a vendéglátóegységet.Nekem történetesen negyed nyolcra sikerült haza érnem,de nem bántam,mert kedden szabadnapom volt.

Gondoltam,majd kellemesen átalszom a másnapot,és szerdán már újult erővel mehetek dolgozni.A tervem akkor dőlt dugába,amikor fél 11kor megcsörrent a telefonom.Egy kedves női hang közölte velem,hogy ő a Mystique Hotel HR igazgatója és várnak sok szeretettel délután háromkor egy állásinterjúra.

Senkinek nem kívánok olyan fizikai fájdalmakat,amiket a nagy dózisban adagolt vodka narancs és a három órás alvás következtében át kellett élnem.Egy liter víz,három kávé és két hidegzuhany után már ismét embernek néztem ki,de higgyétek el,a látszat csalt.Az állapotomat egy üres piás üvegéhez hasonlítanám,amibe többször egymás után is belehamuztak.

 Az interjú remekül sikerült,megkaptam az áhított munkát,egy álomszép helyen,Szantoríni legújabb és egyik legexkluzívabb szállodájában.Április 15-én kezdenék,mint felszolgáló,jó fizetés,szállás,kaja és busás borravalók.És akkor most vegyük át az apróbetűs részt!

A szerződésem a teljes szezonra szólna,ami hat hónap.Viszont a hat hónap minden egyes napja munkanap,tehát fél évig kellene dolgoznom hét napból hetet.Ami egyértelműen kizárja a szociális élet lehetőségét vagy az utazgatást a görög szigetvilág gyönygszemei között.

Hétfőig kaptam haladékot,hogy döntést hozzak.Amennyiben igent mondok,nem kérdés,hogy végigcsinálom,nem vagyok az a feladós fajta,és a LuxuryCollection hotelek tiltólistájára sem lenne szerencsés felkerülnöm.

Az igazság az,hogy nem is a hétből hét nap,ami gondolkodásra késztet,hanem az egész,amit itt hagyok.Természetesen önmagamhoz hűen elég drámaian élem meg a dolgot,ha egy mondattal kellene jellemznem a lelkiállapotomat,akkor azt mondanám,hogy 'a lány csak egy rövid sziát mondott,miközben mélyen belenézett a fiú szemébe,majd felemelte bőröndjét és eltűnt a szárnyashajó embertengerében'.

Olyan,mintha valami száműzetésre készülnék vagy hat hónap letöltendő szabadságvesztésre,pedig igazából van kedvem belevágni,mert egy rémesen nagy hatásvadász nőszemély vagyok.Az előbbi kis gondolatjeles mondatomból már sejthetitek,hogy a jelenlegi romantikus hősnővé deformált énképem,nem nézheti tétlenül,ahogy a titkon szeretett férfi szemében közönséges baráttá redukálódik.

Hisz volt már olyan a filmtörténetben,hogy az egyik a másik elvesztése után ébredt csak rá valós érzéseire.Azért attól nem kell félni,hogy mártír halált halok egy lakatlan szigeten,ha nem ered a nyomomba,gondolom találok ott új "elfoglaltságokat".

Mindenesetre most úgy érzem,hogy stílusosan kell kilépnem a képből,tehát a luxusbörtön pont kapóra jön.

Egy üres papír nagyon ijesztő tud lenni,ahogy egy idegesítően villogó kurzor is a szövegszerkesztőben,mintha csak a gyorsuló szívhangod muatatná a halál beállta előtt.

Két napja próbálok megírni egy motivációs levelet,amit büszkén csatolhatnék sokszinű CV-m mellé,viszont valamiért nem megy.Egyelőre nem jutott eszembe semmilyen eredeti ötlet,amivel elhitethetném leendő főnökeimmel,hogy kevéske munkatapasztalatom és nyelvi nehézésgeim ellenére is én vagyok a tuti választás.

Kellemesen megnyugtat a jelen biztonsága és nem szívesen gondolok a jövő nehézségeire,úgy is lesz valahogy,nem igaz?

És valljuk be,amint kapok valami visszautasíthatatlan ajánlatot egy napsütötte szigeten,már nem lesz több okom a szmogos Athénban tölteni a nyarat,és ismét kezdhetem becsomagolni az emlékeim az egyre nehezedő bőröndömbe.

Bármennyire is próbálom elhitetni magammal,hogy büntetlenül utazgathatom a világban feltünés nélkül,ez nem igaz.A távolság és az idő az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége,és szentimentális lelkemet szomorúsággal tölti el,hogy aki ma rutin,az holnap már csak régi emlék vagy egy,a winchesterben tárolt beporosodott képek szereplői közül.

Persze jobb,ha Te búcsúzol,mint ha Tőled búcsúznának,és általában az ember azért megy el,hogy visszajöhessen.Szóval ismét lehetőséget kapok,hogy könnyes szemmel felszálljak valamilyen szállítóeszközre,miközben a háttérben szívettépő aláfestő zene szól,és én majd könnyek nélkül fogok zokogni,miközben az egyre halványodó integető emberek alakjait nézem.

Talán még sosem mondtam,de régóta szeretném..Nem tudom.Ez pontosan az a mondat,ami minden kérdésre mentőmellényként szolgál.Egy vizsgán egyes jár érte,egy munkahelyen elégedetlenség,egy kapcsolatban kétely,egy blogban pedig zűrzavar.

Amikor gyermeki izgalommal mesélek,amikor cinikus öniróniával viccelődöm,amikor független nőként bírálok,az mind én vagyok,csak éppen különböző nézőpontból tekintek a világra.Vagy magamra?Nem tudom.

Nem is olyan rég megkérdezték tőlem,hogy kikhez akarok itt szólni?Mit akarok elmondani?És én azt feleltem,hogy nem tudom.Aztán elgondolkodtam,és talán azért vagyok most itt,és azért írogatok mindenféléről,mert válaszokat keresek,ahogy mindenki.És mivel mindenki a saját válaszait keresi,így jó látni,hogy nem vagyunk egyedül.

Habár jogilag már felnőtt vagyok,és régóta hozok egyedül döntéseket,a lelkem egy része még gyerek.És ez a gyerek kíváncsi,sokszor türelmetlen,néha sír,de tud örülni egy csokinak vagy,ha anyu a kedvencét főzi.Szeretném hinni,hogy valahol mind gyerekek maradunk és örökké lesznek kérdések,amikre választ szeretnénk kapni!

Mert ha kérdések vannak,akkor figyelem is van,és ha érdeklődő vagy,akkor nyitott szemmel jársz,hogy minél többet láthass,és ha sokat láttál,akkor sokat is éltél,ami lehetővé teszi,hogy egy szimpla fekete tollal is tudj szivárványt rajzolni az emlékkönyvedbe.

Azt hiszem,hogy én erről akarok itt beszélni,arról,hogy ne elégedjünk meg egy közepessel,hogy ne álljunk be rossz sorba,hogy ne felejtsük el,hogy vannak kérdéseink és ne higgyük,hogy nincsenek válaszok!

És lehet,hogy én még pontosan nem tudom,hogy ki vagyok,de legyen ez az én vázlatom,amiben vannak itt-ott üres részek vagy bonyolult visszautalások,esetleg többszöri átírások,de talán még ilyen kesze-kuszán is használható jegyzet lesz más vázlatok kidolgozásához!

Magyarországi villámlátogatásom rámutatott a lényegre,nincs értelme tovább siratni rohanó ifjúságom,ahogy egy barátokkal átbulizott éjszaka is gyógyír bármilyen szívbetegségre.

Miután 3 nap leforgása alatt minimum kétszer váltottam meg verbálisan a világot,így régi életkedvem is visszatért,és azt is örömmel tapasztaltam,hogy végzetes vonzerőm mit sem vesztett hajdani fényéből:P

Olyannyira,hogy az elveszett görög kedvesem is megkerült,milyen kár,hogy már ő is a leépítés áldozata lett.Mivel jelenlegi hozzáállásom a legrosszabb,ami vele történhet,így egyértelműen lesz pár álmatlan éjszakája miattam.A szememben ugyanaz az édes és kedves srác,aki volt,sértettségem gyorsan elszállt,helyébe pedig baráti kedvesség lépett.Ahogy látom,egyelőre még nem fogta fel,hogy milyen határozottan zártam rövidre a köztünk történteket,de amint tudatosul benne,biztosra veszem,hogy szóvá fogja tenni.Ezesetben tündéri mosollyal fogom tudatni vele álláspontomat,véglegesen pontot téve röpke románcunkra.

Habár életemet sikerült a régi vakvágányból célrevezetőbb mederbe terelni,a VeronikaFunClub célközönsége még mindig a léhűtők gyülekezete,szóval teljesen indokolt a kegyetlen bánásmód.Minden lánynak üzenem,aki úgy érzi,hogy folyamatosan rossz lóháton üget a boldog beteljesülés felé,hogy egy percig se gondolja,hogy a lomha hintalova idővel vad musztánggá változik!

Nézzetek tükörbe,és lássátok mi van az üveg mögött!Hiszen úgyis lehet küzdeni a szerelemért,hogy az ember tisztában van az értékeivel.A 'léhűtők lóhátán' pedig csak az időtöket vesztegetitek!

Mi is lehetne megfelelőbb időpont arra,hogy visszatérjek férfiakból kiábrándult önmagamhoz,mint a Valentin nap!?Kukába hajítva rózsaszín szemüvegem,megint csak azt mondhatom,hogy időpazarlás volt azt hinnem,hogy jól áll nekem ez a viselet.

Egy igaznak hitt Rómeó ismét süllyesztőbe került,annak ellenére,hogy még mindig hiszem,hogy nem egy se*gfej.Persze ilyenkor jönnek a női logikával legyártott magyarázatok,hogy most biztos otthon rágódik vagy össze van zavarodva vagy időre van szüksége vagy blablablááá...Igazából tökéletesen mindegy,mert kislányos lelkesedésemen felülkerekedett a mindig jól bevált védekező mechanizmus,ami kizárja a fájdalmas felimserések lehetőségét.

Rövidre zárva eme szép ideát,nem az volt,akinek hittem.Ha az lett volna,akkor nem tűnt volna el nyomtalanul 2 napja.S mivel én nem az a lány vagyok,akik sms-ekkel bombázza a kiszemelt férfit,és kampányt sem áll szándékomban szervezni saját magam népszerűsítésére,így marad a B terv,ami semmisnek nyilvánítja a történteket,és semmilyen látható jelét nem adja naiva áldozatunk csalódottságának.

Mesterien tudok átnézni embereken,miközben kedvesen mosolyogva azt kérdezem,hogyan telt a heted.Szóval nyugalom,nem lesz itt gond!

A Valentin nap 2010ben sem múlta felül a várakozásaimat,habár még nincs teljesen vége!Szóval DrLove mai bölcsessége:

A szerelem a legjobb bizonyíték arra,hogy van élet a halál után!

 Görögországról nem feltétlen a síelés jut először az ember eszébe. Pedig a sokszinű földrajzi elhelyezkedése,lehetővé teszi,hogy a téli sportok szerelmesei is kedvüket leljék.Én nem éppen tartozom a téli sportok szerelmeseinek elszáánt táborába,mégis izgatottan vártam a tegnap reggelt.

Utolsó jelentkezésem óta több,reménykeltő randink is volt,ami túljuttatott a legyünk barátok krízisen,szóval mondhatni,hogy párként indultunk el hajnali hatkor Parnassóba,ami egy Athéntól 150km-re fekvő síparadicsom.

Elképzeltem,hogy milyen remek lesz a hófedte lankás hegyeken síelgetni a kellemes napsütésben,viszont a romantikusnak ígérkező nyaralásunk gyorsan katasztrófa filmbe csapott át.Sikerült kifognunk egy olyan hóvihart,aminek a szótárában nem szerepelt az a kifejezés,hogy látási viszonyok,viszont az orkán erejű szél és a jeges hófúvás annál inkább.Tehát egészen valószínű,hogy csalárd kedvesem orosz barátnőjének,szibériai átka utolért minket.

Egy két óra elteltével lezárták az egész síközpontot,szabályszerűen pánik tört ki a mediterrán időjáráshoz szokott görögök körében.A csúcson rekedt emberek 'lécre mentek' a felvonóban elfoglalható helyekért.Nagy nehezen leverekedtük magunk a kocsihoz,és maxra kapcsolt autófűtéssel próbáltuk kiolvasztani súlyos fagydaganataink.

Éppen indulni készültünk,hogy valami kellemes kis falusi étterem meleg kandallója előtt megvacsorázhassunk,amikor kiderült,hogy behúzva maradt a kézifék,ami x óra leforgása alatt teljesen befagyott.A befagyott kézifék leblokkolta a hátsó kerekeket,tehát se előre se hátra,a hó fogságába estünk.Ott cidriztünk egy elcseszett hegyen,kb 4 és fél órát.

Amikor már teljesen ránk esteledett,megérkezett egy ismerős,hogy kihúzzon minket a csávából,de 100 méterrel előttünk ő is elakadt,szóval megint csak ott tartottunk,hogy az a terv,hogy nincs terv.Mivel az autó a kivilágítatlan út közepén állt,így nem lehetett ott hagyni.A sárgaangyal pedig nem jön fel a jeges emelkedőn,tehát valahogy le kellett jutnunk.

Az ötödik óra körül megjelent két pasas a síközpontból,és közös erővel sikerült kimozdítani a kocsit az állóhelyzetből.Végül 3 keréken lecsúszkáltunk a hegyről,közben a probléma is megoldódott,így együtt örültünk a happy endnek,amikor kifogyott a benzin.Teljesen olyan volt,mintha valaki megrendezte volna,baj bajt követett.Még jó,hogy SuperMan-nel randizom,különben még most is ott ücsörögnénk.

A megbeszélt kandallós vacsora után,mint egy vert sereg visszatértünk Athénba és csendben nevetgéltünk a hosszú nap történésein.Amikor felértem a lakásba és belenéztem a tükörbe,már nyomát se láttam,annak a pirospozsgás hóangyalnak,aki reggel még visszanézett rám.Helyette egy elolvadt hószörny pislogott fogkefével a szájában és némán ágyért kiáltott.

Pályafutásom alatt begyűjtött tapasztalataim alapján felállított szabályrendszerem szerint,ha egyszer összejössz valakivel,arra még mondhatod,hogy baleset.Ha kétszer,az már vitathatatlanul vonzalom,ha harmadjára is,az bizony már kapcsolat.

Mivel PrinceOfBanké eddig még nem vallotta be,hogy állandóan rám gondol és nem tud nélkülem tovább élni,így azt is csak remélhetem,hogy az Ő szíve is kihagy egyet,amikor az esőáztatta csókunkra gondol,és nem csak pillanatnyi elgyengülésnek titulálja.

Nálam ez a pillanat kicsivel hosszabb időintervallumot ölel fel,mint ami még beleférne az egyszeri balesetek kategóriába.Szóval,ha most az következik,hogy "te egy csodálatos lány vagy,de maradjunk barátok",akkor a jövőre nézve végképp feladom minden reményemet,ami az igaz szerelemmel kapcsolatos és maradok a szívtelen szinglik népes táborának lelkes tagja.

Epizódszereplőnk egyértelműen egy egész évadra pályázik,mivel tegnap sem ült a babérjain.Ő reggeltől dolgozott,én pedig pont a váltás műszakban érkeztem,de egy szerencsés véletlen összehozott minket a liftajtó előtt.Mikor kiszállt és én éppen készültem beszállni,ő megfogta a kezem és megcsókolt,majd a "cseresznyeízű csókjával a számban" megnyomtam az ajtózáró gombot,romantikus kérdőjelet hagyva magam után.:)))

Azt hiszem,hogy a már jóideje elvesztett ártatlanságom újra visszatért,és meglepetésemre semmilyen szkeptikus vagy cinikus gondolatom sincs,ha erre a tinédzser lamouros helyzetre gondolok..

Ahhoz képest,hogy világszerte gazdasági válsággal küzdenek az emberek,az athéni luxusszálloda-ipar mégis virágzik.Minden este teltházas rendezvényeken dolgozunk,az elmúlt 2 hétben volt 4 esküvő,rengeteg koktél party,meg teadélután.

Úgy tűnik nem volt rossz ötlet a deportálásom,mivel igen sok pénzt hozok a konyhára.A hétvégén 35 eurót gyűjtöttem be,és becsületesen betettem a közösbe,hogy lássák a feletteseim,hogy milyen remek kis pincérnőcske vagyok.A befektetésem gyorsan megtérült,mert MrStephanos külön megdícsért a minap.

Mostanában a kollégáimmal a jó munkakapcsolatot bulikkal erősítjük meg,a legjobb csapatépítő tréning.Pénteken levezetésként elmentünk egy buzúkiába hajnali négykor,reggel nyolcra értem haza.Tegnap pedig beültünk egy bárba,ahol megint sikerült zárásig maradnunk.

Kezdem olyan jól érezni magam,hogy az ékszínkék álmaim is kifakultak.Ha így folytatódnak a dolgok,akkor lehetséges,hogy nem megyek el Szantorínire.Habár jogomban áll változtatni a terveimen,azért nem csak a munka az,ami bearanyozza a bankett terem falait.

Újból virágzó kedvem tetemes százaléka egy fiúnak köszönhető,akivel elég sokat találkozgatunk mostanában a hotelen kívül is.Nagyon kedves és helyes,meg vicces,meg okos,csak egy icipici bibi van,hogy van barátnője.Szóval én tényleg megpróbáltam nem túlgondolni a köztünk kialakuló szimpátiát,de úgy tud rám nézni,hogy az valami borzasztó...

Azt hiszem,hogy már vagyunk olyan kapcsolatban,mármint Ti,mint blogom hűséges olvasói és én,mint saját irományaim főszereplője,hogy elmeséljem nektek,hogy egészen pontosan mi is történt tegnap.

Háromkor értem jött motorral,és elmentünk kávézni.Aztán ötkor kezdtünk a hotelben,majd munka után páran,ahogy már az imént is említettem,beültünk egy bárba.Az alkohol legtöbbször segít levetkőzni a gátlásaimat,de nem akartam rányomulni,mert tudom,hogy rendes srác és nem az a megcsalós fajta,szóval csak visszafogottan próbáltam a tudtára adni,hogy nekem sem közömbös.

Olyan négy óra körül elfogyott a cigim,így fogtam magam és kimentem egy tarfikba,ami öt perc sétára volt a pubtól.Szakadt az eső,így a kabáttal a fejemen futottam vissza,amikor megláttam,hogy kint áll a hely előtt.Mire odaértem nem csak én,hanem ő is csurom vizes volt.Kérdeztem tőle,hogy mit csinál idekint és mondta,hogy aggódott értem,és nem kellett volna egyedül elmennem.

Majd a 'minden lány álma' pillanatban a 'minden lány álma' srác szorosan magához ölelt és megcsókolt,ott az út közepén a szakadó esőben!!!Szerintem még soha senkinek sem sikerült ilyen, már már közhelyesen romantikus helyzetben megcsókolnia.

A hollywoodi csók után a helyzetem végképp menthetetlen lett.Fogalmam sincs,hogy most mit csináljak!?Mondjuk az édeshármast könnyíti valamicskét,hogy a lány nem Görögországban él és csak évente párszor találkoznak.Habár egyelőre nem zavarna nagyon,de őszintén szólva,nem tartozik a kedvenc szerepeim közé a bűnös secret lover leosztás,ami mindig csak a második helyre elegendő.

Mostanában igen különös órákban tör rám az ihlet,szóval lassan bevett szokás,hogy hajnali öt óra tájt stikában cigizek a konyhában,mert az erkélyen nagyon hideg van és kávésbögrével a kezemben pötyögök a laptopon.

Érdekes folyamatokon megyek keresztül..Azt hiszem,hogy már nem akarok szívszaggató drámák kőszívű hősnője lenni,aki egész életében egy megrögzött ideát hajszol.Persze a dráma kell,főleg egy ilyen magányos hős típusnak,mint én,de úgy érzem kezdek rájönni,hogy az élet gyártott problémák nélkül is szép.

Anya egyszer azt mondta,hogy én egy eltévedt szűz vagyok,és ezzel nem a szexuális tapasztalatimra,hanem a horoszkópomra utalt.Mert habár rendszerető vagyok,azért a rendetlenség sem zavar,és konzervatívnak sem mondanám magam,ahogy a zárkózott jelző is igen távol áll tőlem,szóval annak a bizonyos szűznek épp egy görbe estéje lehetett a fogantatásomkor.

Sokszor elgondolkozom azon,hogy még mennyi mindent tartogat az élet,hiszen még olyan sok van hátra,és talán ez az egy év az,ami a helyes irányba terel.Régóta ismerkedem a magánnyal,félreértés ne essék,most nem a szerelmi cécó körüli eddig meghatározatlan problémáimra célzok,hanem arra,hogy milyen egyedül lenni.Térkép nélkül keresni önmagunk,rájönni,hogy különböző helyzetek,milyen kihatással lehetnek az életünkre vagy,hogy kiszakadva a megszokott díszletek közül képesek vagyunk-e ugyanazt a jól bevált karaktert hozni.

Vészesen közeledik a nap,amikor újra szedem a sátorfám,hajóra ülök és meg sem állok Szantoríni égszínkék partjaiig.Tudom,hogy jó lesz,hiszen mi sem lehetne csodásabb egy forró nyaralóövezetnél,ahol egymást érik a szállodák és a görög istenek izmos leszármazotjai.De azért kicsit félek is,mert jó itt.A hotelban szeretnek,vannak barátaim,az utcában már minden trafikos névszerint ismer,tudom kit kell hívni vészhelyzet esetén és a reptér is közel van,ha S.O.S haza kéne mennem.

Persze azért kislányos izgalommal várom,hisz mind tudjuk,hogy bejön nekem ez a lányregény stílus,ahol főszereplőnk fürdőruhával teli bőrönddel érkezik meg az "elveszett Atlantiszba",amint lenge fehér ruhájába csap a keleti szél.

Ismételten sikerült elkalandoznom a kiindulóponttól,már nem is tudom,hogy mi volt a bejegyzésem alapgondolata.Talán csak annyit akartam elmondani,hogy jól vagyok és megelégszem a viccesen jópofa lány szereposztással,aki persze még mindig hiszi,hogy nagy dolgokra hivatott,de már nem lételeme érdemtelen dolgokon vívódni.

 V éppen ebéd helyetti lattéját szürcsölgette,amikor megcsörrent a telefon.A kijelzőn egy rég nem látott név tűnt fel,ami nem éppen a legkedvesebb emlékeket ébresztték benne.Habár közös múltjuk csak röpke liezon volt csupán,az illető mégis a múltbéli kellemetlenségekkel párosuló faragatlan alakok táborát bővíti,akik kiérdemelték a 'jössz te még az ÉN utcámba' megnevezésű plecsnit.

Felocsúdva a felismerés okozta sokkból,V füléhez emelte a kagylót és teljes egyszerűséggel a következőt mondta:

-Igen,tessék,itt a Királylány kikötő!Miben segíthetek?

-Öööö..V-vel szeretnék beszélni,amennyiben lehetséges!?

-Sajnálom Uram,de ez a hajó már elment!-válaszolta az ellenfélre mért 10 másodperces győztes csata teljes tudatában.

-Én kérek elnézést!Elfeljtettem,hogy személyesen MissIróniát hívtam-nevetett,miközben zavarát flegma stílusával próbálta leplezni.Még nem tudta,hogy bátor amazonunknak ez csak olaj a tűzre.

-Ha már itt tartunk,Te még mindig a seg*fej imázzsal védjelzed magad vagy szert tettél esetleg valami hasonló nemes erényre is mióta nem láttalak?

-Azt hiszem a Te szótáradban a "ritka nagy p*csfej" meghatározásnál szerepelek,mint elrettentő példa-mondta,és teljesen valószínű,hogy hátradőlve székében,immáron nagyon tökös gyereknek érezte magát.

Micsoda szerencse,hogy V pontosan tudja,hogy az ilyen fickóknak mi játszódik le a kizárólag testi örömökre korlátolt agyában.Hangját negédesre váltva,de türelmét továbbra is megőrizve így felelt:

-Jajj szivem,ne becsüld le önmagad,méltán kiérdemelted a "jól álcázott ritka nagy pöcsfej" megtisztelő címét!

-Hehe,na igen!És amúgy hogy vagy?

-Köszönöm kérdésed,remekül,de gondolom nem azért hívtál,hogy a hogylétemről csevegjünk!?Szóval hallgatlak!

-Most,hogy mondod,tényleg nem.(Bunkó!-szerk.megj.)Igazából a segítségedre lenne szükségem...Egy cikken dolgozom,ami fiatal írók témaválasztásával foglalkozik.Arra gondoltam,hogy esetleg beszélgetnél velem erről!?-mondta,nem meglepő módon egy jóval barátibb hangszínen.

-Amennyiben nem részletezed sötét múltunk,természetesen igen.

-Hehe,vicces és szúrós,mint mindig.Pont ez kell nekem,bár féltem,hogy lerázol.

-Szívesen veszek részt minden dologban,ami munkásságom népszerűsítésének nemes ügyét szolgálja-tette hozzá teljesen spontán a JaneAustennal átitatott mondatot,majd tovább csevegett a múlt egyik alantos árnyékával,miközben mosolyogva nézett ki a kávézó ablakán és nagy pipát biggyesztett a képzeletbeli lista egyik éllovasának rég nem látott neve mellé.

  A mostani időszak nem éppen az ironizálás ideje.Miután bárki számára egy kattintással elérhetővé válik a magánéletem,így lassan egyre többször meg kell gondolnom,hogy mit is írok ide le.Nem mintha eddig törődtem volna vele,hogy ki mit gondol,de most azért azt még se pötyögném be,hogy az utóbbi időben lefolytatott virtuális flörtkommandó egészen jó hatással van a blogom olvasói statisztikájára;)Olyannyira,hogy a napokban látogatói rekordot döntöttünk!!!Remélem ez a tendencia a jövőben csak javulni fog!

Na de mire is próbáltam célozni az imént?Mindig is különös tehetségem volt lehetetlen élethelyzetekbe sodorni magam,tehát nem meglepő,hogy ismételten bonyolítom az amúgy sem egyszerű szituációt.Nagyon úgy tűnik,hogy egészen Athénig kellett eljönnöm,hogy elkezdjem értékelni kis hazánk ifjait.Bár az sem kizárt,hogy kis hazánk ifjainak jobban bejön ez a 'szépHeléna' szerepkör!?

Ha már itt tartunk,akkor megemlíteném,hogy elkezdtem megint edzésekre járni.Mivel arra gondoltam,hogy szeptemberben stílusos lenne bronzos bőrű görög istennőként visszatérni a budapeti köztudatba.Meg amúgy sem árt valami új hobbit találnom a kávézás mellé:P

Megint magamra véve a külföldiként Athénba tévedt,görögül csak gagyogó szerepkört,ismételtem sok időm van gondolkodni a világ nagy dolgain,így több új felfedezést is sikerült tennem a héten.

Elősször is megtanultam hallgatni.Valószínűleg engem ismerve és a blogomat olvasva,elsőre paradoxonnak tűnik,de alapjába véve nem az.Nyelvi hiányosságaim legtöbbször a jó közönség soraiba kényszerítenek,ami egyébként egy nagyon hálás feladat.Csak mosolyogni kell mellé,meg értelmes fejet vágni,és már meg is van a szimpátia.

A másik,hogy már túlságosan megvetettem a lábam itt Athénban,szóval kellemes konfortzónában élek,ami megint csak nem jó.Mármint jó,csak nem nyugdíjba jöttem ide,hanem felfedezni az ismeretlent.Szóval április első hetével a blogom székhelye velem együtt költözik Szantoríni mesés szigetére.Utazásom részletei még tárgyalás alatt vannak,de annyit elárulok,hogy nem bízom a véletlenre.

Ideje lesz új aktivitásokat találnom,mert a végén elfeljtem,hogy valamikor rég akciófüggő partyhercegnő voltam,aki azt se tudta,hogy honnan kezdje a legújabb sztorik elmesélését.Most meg olybá tűnik,hogy 8 órába dolgozó pizsamás pincérnőcske vagyok,aki egy rendes bejegyzést sem tud összehozni...

Tegnap kettőkor már Matsáki irodájában töltögettem serényen a papírokat,hogy háromkor csatasorba állhassak a bankett teremben.

Miután átvettem az új szekrényemet és lejelentkeztem a secrity office-ban,bementem Linához,hogy adjon nekem új uniformist.Találtunk is egy éppen megfelelő fekete zakót,amibe arannyal hímezték a GrandeBretagne logóját.Gyorsan felvettem a nadrágomat és visszaszaladtam,hogy egy utolsó pillantást vessen rám.Az üdvrivalgás helyett,fancsali pofával közölte,hogy ez a nadrág túlságosan sztreccses,amit itt nem fognak díjazni,de azért kérdezzem meg MrStephanost,aki a bankett menedzser.

Tehát a sztreccses nadrágomban,kissé stresszesen felmentem a földszintre,hogy megkérdezzem a vadiúj főnökömtől,hogy szerinte sztreccses vagy nem sztreccses.Már útközben éreztem,hogy elég idétlen a szituáció,de próbáltam lazára venni a figurát,hátha így a nadrágom sem fog túl feszesnek tűnni.

Sajnos ő is hasonlóan vélekedett a dologról,szóval a nadrágom rövid pályafutása ezennel véget is ért.A mustra után visszamentem Linához,aki addigra túrt nekem egy másikat,ami úgy állt rajtam,mint tehénen a gatya,de nem volt mit tenni,mivel szűkösek voltak a lehetőségek.

Háromkor,az útbaigazító meeting után,már az új munkatársaimmal terítettem a bálteremben.Gyorsan világossá vált számomra,hogy nem csak a gatya,hanem a cipő is rossz választásnak bizonyult,mivel úgy csúszott a parkettán,mint korcsolya a jégen.

Gondoltam,nem lenne túl szerencsés már az első nap dobnom egy hátast,így leszaladtam Linához,hogy azonnal találjon ki valamit.Az a remek ötlete támadt,hogy vegyem fel valaki más cipőjét az öltözőből.Mondtam neki,hogy ezt felejtse el,mert biztos,hogy nem fogok idegen cipőkbe nyolc órát dolgozni.Szerencsémre megtaláltuk a régi cipőmet,amit még a mosodában hordtam,így saját higéniám megőrizve,biztos lábakon állva tudtam folytatni a munkát.

Eleinte elég szerencsétlenül éreztem magam,mivel egy két embert leszámítva senkit sem ismertem,és a többiek meg nem nagyon foglalkoztak velem.Az sem növelte a népszerűségemet,hogy a captain,aki a pincérek főnöke,megjegyezte az eligazításnál,hogy összekevert egy masszőr lánnyal a SPAból,és most kissé csalódott,mert ráférne egy masszázs,majd sokat sejtetően rám kacsintott. :S

A 250 fős vacsora hatkor kezdődött,és mindenki kapott egy párt.Az én párom,egy idősebb pasi volt,akinek úgy fél hétkor fel kellett mennie az emeletre,mert szükség volt rá.Tehát ott maradtam egyedül a két 16fős asztalommal.Természetesen nem estem kétségbe,és próbáltam minden elvárásnak eleget tenni.A nagy pörgés közepette,már a többiek sem tűntek mogorvának,sőt...kifejezetten jó volt a hangulat.

A rendezvény után összapakoltunk,előkészítettük a termet a következő napra.11 előtt pár perccel a captain az irodájába hívott és elmondta,hogy meg volt velem elégedve,majd megkérdezte,hogy én hogy éreztem magam.Igazából ugyanazt mondhatom Nektek is,amit neki,hogy eleinte kicsit izgultam,de aztán nem volt gond és szerintem a jövőben sem lesz.

Éjfélre értem haza,természetesen hulla fáradtan.Reggel alig tudtam lábra állni az izomláztól.Régen rohangáltam ennyit,de majd ezt is megszokom.Szóval összességében meg vagyok elégedve a teljesítményemmel és az új munkakörrel is.Kíváncsian várom a következő munakanapom.