Olyan édes a pasi, hogy még a vércukorszintem is az egekbe szökik tőle, mégsem érzem a kislányos zavarodottságot. Annyira öntudatomra ébredtem volna a 10hónapos görög fényterápián, hogy még a mellettem ücsörgö teremtés koronája sem tud kizökkenteni ebből a SzépHeléna állapotból?

Az is lehet, hogy az alkalomra választott potencianövelő ruhám bír valamiféle szupererővel.

Azért vagyok ilyen nyugodt, mert a zsigereimből érzem, hogy sínen vagyunk? Vagy az első célkitűzésem könnyed elérése mattította meg a fényes zsákmány aranyló ötvözetét?

Miközben bájos mosollyal nézem, hogyan választja férfias határozottsággal a hosszabb utat, a köztudottan gyorsabban járható rövidebb helyett, azon gondolkodom, hogy mi értelme van esendőt játszani, ha még egy normális randi sem jár érte?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a férfiak a gyámolításra szoruló nőket kedvelik, szóval a randizás még eme korai szakaszában az erélyeskedés vagy okoskodás szóba sem jöhet.

Tehát laza mozdulattal kidobom az autó ablakán a FeministaTársaságtól kapott Arany Érdemkeresztemet, és kedvesen mosolyogom tovább...

A kellemesen langyos "nyaralóövezetből" visszatérni a veszedelmes vadászmezőkre, amellett, hogy izgalmas és számos kalanddal kecsegtet, meglehetősen rizikós is. Hiszen a jó vadász, addig űzi a vadat, amíg el nem ejti.

Viszont a rideg valóság csúf igazsága, hogy mi nők, inkább lennénk a nagy vadász fényes zsákmánya, a tökéletesen célzó TellVilmos helyett.