Mivel bizonyítottan jó tanácsadó vagyok a párkapcsolati útvesztőkben, így a mondás is igaznak bizonyul,”hogy, aki nem tudja, az tanítja”. Nem büszkélkedhetem túl sok komoly kapcsolattal, ezek is inkább botrányosak voltak, mintsem harmonikusak. Viszont így is fontosnak érzem megemlíteni, hogy a NŐ, függetlenül társadalmi, vallási, etnikai vagy szexuális hovatartozástól, mindenhol hasonlóan működik.

Anyáink, még azokban az időkben nevelkedtek, amikor egyenes út vezetett az oltár felé valamelyik helybéli fiú oldalán, aztán a lagzi után jöhetett a háztartás, a szülés és később a munka is.

Majd végignézték, ahogy a gyerekeik egy új világban nőnek fel és a lehetőségek tárháza a végtelennel lett egyenlő.

Nem gondolom, hogy régen kevésbé voltak bonyolultak a párkapcsolatok, egyszerűen csak könnyebb volt kompromisszumra jutni, mivel nem volt ennyi külső hatás és a feminista világnézet, még gyerekcipőben járt.

Ha közhellyel akarok élni, akkor ma már ünnepelt szingli vagy, ha harmincon túl még mindig huszonéves életet élsz, és felnéznek rád, ha a munkád a családod, viszont a kérdés az, hogy a fordított szerepek megállják-e a helyüket az összetett női lélekben???

Mivel nem titok, hogy a gyengébb nem logikája merőben eltér a teremtés koronáiétól, így azzal se mondok újat, hogy míg egy nő képes több száz lehetőségen átrágni magát a barátnőivel, addig egy férfi már túl van az aznapi focin, a pókeren a haverokkal és lehetséges, hogy már a nevedre sem emlékszik.

Szóval a 'férfi lelkű nő' a modern világ áldozata vagy csak egy út a túlélésre? Mivel az esetek 98%-ban a nő az, akinek döntenie kell, család vagy szakmai előremenetel, gyerek vagy meghosszabbított munkaszerződés, így talán a válasz is egyszerű.

Nap mint nap szembesülünk azzal, hogy a férfiak hajlamosak a könnyebb utat választani, ahol lehetőségük nyílik a klasszikus férfi-nő szereposztás gyakorlására, és emellett szívesen tartanak fent titkos viszonyt az előbb említett nő típussal. Tehát mi a jobb, a világ előtt felvállalt megunt barátnő/feleség vagy a magasabban kvalifikált bűnös szerető?

Én személy szerint inkább vagyok egyedül, mint egy rosszul működő kapcsolatban eljátszam, hogy hű de k boldog vagyok.

Sajnos mára már a tündérmesék ideje lejárt, és egy jól sikerült randi, még semmit sem jelent. A legtöbb férfi rájött arra, hogy ha megteremti a nőnek az illúziót, hogy különlegesnek tartja, és nem ront ajtóstul a házba, akkor a nőben felébred a büszkeség, és képes önmegtartóztatást gyakorolni. Ergo az út az ágyáig hosszadalmasabb lesz. Tehát rohanó világunk az egyéjszakás kalandok paradicsomává vált, ahol ciki a romantika, nincsen közös reggeli és a számcsere is csak udvariassági forma.

Persze mindezzel szemben áll az a férfi, aki a csillagokat is lehozná neked az égről. Aki mindig megnevettet, sosem felejti el a szülinapod, felsegíti a kabátod az étteremben és mindezt olyan jól adja elő, hogy még csak nyálasnak sem neveznéd. Röviden, Ő az a srác, akivel a filmekben etetnek minket, tehát minden adott A tökéletes kapcsolatra…

A legtöbb nő mégis nemet mond, de miért? Félelem, szenvedésre való hajlam vagy csak emberi hülyeség?  Az egyszerű uncsi vagy a feminizmust csak pár frigid banya találta ki, és a nőnek tényleg az elnyomás kell?

Egy biztos, hogy minél magasabbak az igényeid, annál nehezebb téged boldoggá tenni, és bár az egyenes ösvény gyorsabban juttat a csúcsra, mégis az lát többet, aki körbe-körbe megy fel a hegyre.