Talán még sosem mondtam,de régóta szeretném..Nem tudom.Ez pontosan az a mondat,ami minden kérdésre mentőmellényként szolgál.Egy vizsgán egyes jár érte,egy munkahelyen elégedetlenség,egy kapcsolatban kétely,egy blogban pedig zűrzavar.

Amikor gyermeki izgalommal mesélek,amikor cinikus öniróniával viccelődöm,amikor független nőként bírálok,az mind én vagyok,csak éppen különböző nézőpontból tekintek a világra.Vagy magamra?Nem tudom.

Nem is olyan rég megkérdezték tőlem,hogy kikhez akarok itt szólni?Mit akarok elmondani?És én azt feleltem,hogy nem tudom.Aztán elgondolkodtam,és talán azért vagyok most itt,és azért írogatok mindenféléről,mert válaszokat keresek,ahogy mindenki.És mivel mindenki a saját válaszait keresi,így jó látni,hogy nem vagyunk egyedül.

Habár jogilag már felnőtt vagyok,és régóta hozok egyedül döntéseket,a lelkem egy része még gyerek.És ez a gyerek kíváncsi,sokszor türelmetlen,néha sír,de tud örülni egy csokinak vagy,ha anyu a kedvencét főzi.Szeretném hinni,hogy valahol mind gyerekek maradunk és örökké lesznek kérdések,amikre választ szeretnénk kapni!

Mert ha kérdések vannak,akkor figyelem is van,és ha érdeklődő vagy,akkor nyitott szemmel jársz,hogy minél többet láthass,és ha sokat láttál,akkor sokat is éltél,ami lehetővé teszi,hogy egy szimpla fekete tollal is tudj szivárványt rajzolni az emlékkönyvedbe.

Azt hiszem,hogy én erről akarok itt beszélni,arról,hogy ne elégedjünk meg egy közepessel,hogy ne álljunk be rossz sorba,hogy ne felejtsük el,hogy vannak kérdéseink és ne higgyük,hogy nincsenek válaszok!

És lehet,hogy én még pontosan nem tudom,hogy ki vagyok,de legyen ez az én vázlatom,amiben vannak itt-ott üres részek vagy bonyolult visszautalások,esetleg többszöri átírások,de talán még ilyen kesze-kuszán is használható jegyzet lesz más vázlatok kidolgozásához!