Főzőcskézzünk kicsit! Többféle variáció létezik. Van, amikor csak éhesek vagyunk, és szívesen bekapnánk valamit, ilyenkor praktikus a zacskós leves, vagy éppen amit a spájzban találunk, esetleg van valami használható a fagyasztóban. De ha minden kötél szakad, akkor még telefonon is rendelhetünk, csak el kell dönteni, hogy ma valami pikáns olaszra, vagy nyers szusira vágyunk.

Micsoda szerencse, hogy a mai világban ennyire nagy a szolgáltatói kosár, szóval senki nem marad éhen, kivéve persze, ha éppen diétára fogta magát.

Aztán ott van, amikor az ember vacsorát ad. Ilyenkor szeretnénk a legjobb formánkat hozni, és elkápráztatni környezetünket a művünkkel. Már napokkal előtte lázasan készülünk, mivel egy új receptet próbálunk ki, tehát fenn áll a leégés veszélye, de mindig is szerettünk kísérletezni. Körültekintően beszerezzük a hozzávalókat, odafigyelve minden apró részletre, kikérjük barátaink véleményét, hogy biztosan jól választottunk-e, majd amikor mindez megtörtént, magunkra zárjuk a konyhaajtót, felvesszük a csinos kis köténykénket, kapcsolunk valami kellemes zenét, és indulhat a főzőcske.

Először is megtisztítjuk a csirkét, eltávolítjuk a rajta maradt tokokat, majd fűszeres bundába öltöztetjük. Megmossuk a paradicsomot, az uborkát, apróra szeletelve üvegtálba rakjuk, majd félretesszük, hogy az ízek összeérjenek. Amíg a hús a sütőben párolódik, neki is állhatunk a terítésnek.

Amikor egy nő „kifőz” valamit, akkor nagy dobásra számíthatunk, szóval mindenképp nagy gondot fordítunk a tálalásra. Fontos, hogy a színek harmonizáljanak az asztalon, így az étkészlettel összeillő szalvétát teszünk a poharakba, a tányérokra kis ajándékokat helyezünk, ezzel jelezve, hogy aki ma nálunk vacsorázik, annak fejedelmi bánásmódban lesz része.

Minden a terv szerint alakul, a hús aranyszínben pompázik, a körítés könnyű és friss, már csak a különleges ínyenc szósz van hátra, amit készen kaptunk egy ismerősünktől, habár figyelmeztetett minket, hogy nem biztos, hogy jó választás a csirke mellé, mi mégis megpróbáljuk.

A mártás whisky alapú, fontos, hogy nem Bourbon. Mielőtt még vendégeink elé tárnánk művünket, egy kis szelet húst belemártunk, hogy megkóstoljuk, milyen is lett. Óvatosan a szánkhoz emeljük, kislányos izgalommal várva, hogy a felséges íz elbódítsa érzékszerveinket és, azt mondjuk „Mmmmhm!”. Ahogy megrágjuk a falatot, nagyra kerekedik a szemünk, és az „Mmmmhm” helyett jön az „öhhhhööhh!” A szósz nem pikáns, hanem keserű, és valószínűleg a gagyi, olcsó whiskyből is több került bele a kelleténél, pedig a csomagolás olyan elegánsnak tűnt. Hiába lett a csirke édesen omlós, ez a kombináció abszolút kiábrándító.

A lényeg, hogy ne essünk kétségbe, még semmi sincs veszve, a madarunk öntet nélkül is tökéletes, szóval a mártás kuka, viszont a show-nak folytatódnia kell.