Ha már az ember utolsó mentsvára a megvilágosodás felé vezető úton, a felsőoktatás szigorú intézménye, mint alma máter, más szóval tápláló anya, akkor sűrgősen járjon utána a lehetséges gyógymódoknak.

A diákbarát Bolognai rendszer tovább erősíti korunk céltalan fiataljainak bizonytalan válaszát a "Mi leszek,ha nagy leszek?" kérdésre. Persze a promóció ennek a gondolatnak a pozitív megvilágításából született, miszerint a diáknak lehetősége van eldönteni, hogy a számos érintett témából melyik az,ami a kedvére való.

Tehát, jó esetben három és fél év, átlagos esetben öt év után szerencsétlen diplomás pályakezdő, véres verejtékkel a homlokán átveheti a hivatalos belépőjét a "fényes jövő" elnevezésű szociokulturális rendezvénysorozatra.

Természetesen a tőlem megszokott szarkasztikus hangvétel ismételt kinyilatkoztatása nem más, mint a vizsgaidőSUCK okozta felgyülemlett stressz egyenesági következménye.

Nyílt bírálóim okkal tehetnék fel a kérdést, hogy "ez kinek köszönehtő?". De vita helyett, inkább lesütött szemmel hajtok fejet és szó nélkül menetelek tovább a megszerzett tudás creditben mért terheit cipelve a vállamon.