Miközben egy távolsági buszon döcögtem Arachova felé, egy savanyú szagú, középkorú, diplomatatáskás férfi melett, aki feltehetően az édesanyjához ment az ünnepekre, elgondolkodtam. Elnézve a hegyi falvakat, a rendetlen udvarokat, és a szocializmus korát idéző, úgynevezett kafeniónokat, ahol öreg görög férfiak elhűlt kávék felett naphosszat tavliznak, arra a következtetésre jutottam, hogy a Magyarországon megszokott barátságos piros háztetők és a rózsaszín muskátlik az ablakban, jóval melegebb hatást kelthetnek egy eltévedt utazóban. A turisták által ismert nyaralóövezetek, kicsit sem fedik a balkáni valóságot, ahogy Ny-Európa szele sem érheti el ezeket a hegyekkel körbezárt településeket.

Szürke volt az idő, az eső szitált, és én egyre csak azon tűnődtem, hogyan kerültem ide!? Görögországi utam során nem ez volt az első alkalom, hogy abszurd helyzetbe csöppentem, és feltehetően nem is az utolsó, de ismét elhatalmasodott rajtam szentimentális világnézetem. Ahogy a havas hegyeket bámultam, megint melegszívű hősnek éreztem magam egy zord világban, és hirtelen ismét bátor voltam és merész, valahogy úgy, mint Coelho, a Santiago de Compostella-i zarándoklata során.

Arachovába érve, a különböző világmárkák üzleteit pásztázva, sikerült visszatérnem a kapitalizmus áldozatává esett önmagamhoz. Ebben a városban minden új és rendezett, tiszta és modern, mégis egy régi görög falucskát idéző hangulattal, ahol pezseg az élet, és a csendet a tereken frappézó idelátogatók hangos moraja töri csak meg.

Megkerestem az éttermet, ahol már vártak rám, hogy elvigyenek a SantaMarinaResort nevű szállodába. A cég sofőrje egy aranyszínű terepjáróval felvitt a hotelbe, miközben általános kérdésekkel traktált, kizökkentve ezzel a hihetelen táj nyújtotta ámulatomból.

A dolgozóknak fentartott szálláson elfoglaltam a szobámat, majd Kostas nevű vadiúj munkatársam körbevezetett. A SantaMarina egy minden igényt kielégítő, de meglehetősen kicsi hotel. A családias környezet egyenes ellentéte volt a GrandeBretagne szigorú komolyságának, a hangulat otthoni emlékeket ébresztett bennem.

Gyorsan beletanultam a dolgok menetébe, és kissé aggodalmasan figyeltem a főnökség szervezetlenségét, mivel ugyanez a cég alkalmazott nyárra is, a mykonosi hotelükben. Habár fárasztó volt az 5 napos munka, mégis kellemes emlékekkel zárult.

A Húsvét a görögök legfontosabb ünnepe, és nagyon szép hagyományokkal őrzik az elmúlt időket. Szombat éjjel templomba mennek, ahol a pópa elmondja a szent beszédet, majd mindenki gyertyát gyújt, és ezzel tér haza. A gyertya lángja jelképezi a következő évre szóló jó szerencsét. Természetesen ezt követően nagy evés ivásba torkollik az ünneplés, ahol tipikus görög ételek kerülnek az asztalra. Másnap reggel minden család egy bárányt húz a nyársra az udvaron,ilyenkor füstfelhőbe borul a város, majd közösen megeszik a délután folyamán. Az asztalokon festett piros tojások vannak, mindenki választ egyet, és párossával a két végét összeütik. Akinek a tojása sértetlen marad, annak szerencséje lesz.

Elnyűtt testtel, de virágzó lélekkel tértem vissza, a már ismert athéni forgatagba, örömmel tapasztalva, hogy maximálisan teljesítettem a feladatom. Megint új fejezetek kezdődnek, ahogy egy ajtó itt bezárul, kinyílik egy másik, és én mosolyogva fogok belépni rajta.