Amikor valakinek szülinapja van,akkor kötelező happynek lenni,főleg,ha valaki olyan szemtelenül fiatal,mint én! :)

Persze más okom is van az örömre,de kezdjük az elején!

Reggel nyolckor ébredtem.Hála a korai köszöntőknek,nem aludtam el,és hihetetlen módon már az első ruha passzolt az elképzelésemhez,tehát indulás előtt fél órával készen is voltam.

Ittam még egy kávét,biztos ami biztos,közben Robertóval beszélgettem telefonon,mivel hívott,hogy sok sikert kívánjon...Nem tudom,hogy észrevettétek-e,de nagyon rákapcsolt a fiú...

Pontosan délben már bent is voltam MrsMirantaPachnou irodájában.Számítottam rá,hogy ez az interjú a görögömre lesz kihegyezve,szóval már felkészültem a legrosszabbakra.

-Καλημέρα Κυρία Pachnou!(ejtsd:kalimera kiría!,jó napot asszonyom)köszöntem már rögtön görögül,gondoltam jöjjön aminek jönnie kell.Ekkor rám nézett,és elmosolyodott.

-Látom okos lány vagy,és tudod,hogy miért hívattalak be.Hát akkor lássuk,hogy mit tudsz-mondta (még mindig görögül) és várakozással teli arccal felém fordult.

Na,akkor én gyorsan elkezdtem mondani a kis szövegemet,persze úgy,mintha nem írtam volna meg előre,minden színészi képességemet latba vetve próbáltam spontánnak tűnni.Mellékesen megjegyzem,hogy abszolút hihető alakítás volt.

Kérdezett egy két dolgot,válaszoltam,mivel ezek még nem igényeltek túl bonyolult nyelvtani szerkezeteket.

Utána pár másodperc csend,szemkontaktus felvesz,és MrsPachnou elkezdte lökni a szöveget,de olyan istenigazából.Mikor már az ötödik mondatot hadarta el levegővétel nélkül,kezdtem kétségbe esni,közben persze próbáltam értelmes fejet vágni,mintha minden a helyén lenne,majd amikor már az arcizmaim is belefáradtak az öszpontosításba,hirtelen,mint valami modernkori deus ex machina (az ókori görög drámákban,amikor a cselekmény kilátástalanná válik,akkor vmi csoda vagy isteni beavatkozás oldja meg a bonyodalmat),megcsörrent a telefonja.

Tehát nem kevesebb,mint 20másodpercem volt feldolgozni a hallottakat,és eldönteni,hogy most erre mi a sz*rt válaszoljak.A vizuálismemóriámat segítségül hívva,fellapoztam a tankönyvem 186. oldalát,ahol az a mondat szerepel,hogy "Sajnos erre nem fogok tudni görögül válaszolni,kérhetném,hogy angolul beszéljünk!?"

Tehát elbuktam...

Miranta,aki ma szokatlanul empatikusnak bizonyult,azt mondta,hogy látja,hogy igyekszem,és azt is látja,hogy sokat tudok már,és érteni is értem,de ez jelenleg kevés egy komolyabb munkához,viszont lenne nekem egy állás a mosókonyhán.

Aztán a dagadt titkárnője,akinek szemlátomást fáj az élet,lekísért az alaksorba,ahol az ottani kisfőnök elmondta,hogy mi lesz a dolgom.

Pár szót a munkaterületről..Csak és kizárólag öreg görög asszonyok dolgoznak itt,akik egy szót sem tudnak angolul,remélhetőleg tősgyökeres athéniak,mert nem szeretnék pár hónap múlva tájnyelvi dialektusban beszélni.

Kaptam cuki szürke egyenruhát,amibe már a nevemet is belenyomták,és megkértek,hogy dolgozni csak és kizárólag összefogott hajjal jöjjek.

Az első hetekben részmunkaidőben heti 3napot kell melóznom,reggel 8tól délután 4ig.Holnap vissza kell mennem aláírni a munkaszerződést,és utána már kezdhetek is.

Tehát összefoglalva,szeptember 22.én,a 22.szülinapomon,mosónővé avanzsáltam magam,és mindehhez képes voltam Athénig eljönni,és a legviccesebb,hogy még örülök is neki.