Mostanában nem sok gondolatot osztottam meg veletek.És most is csak azért írok,hogy ne kelljen folytatnom a csomagolást.Eltelt 8 hónap,és nem érzem úgy,mintha okosabb lennék.Még mindig nem tudom,hogy mi leszek,ha nagy leszek.Hogy hogyan fogom rávenni magam az őszi félévben,hogy 40percet utazzak minden nap a suliba.Hogy mit kezdjek az életemmel,ha meglesz a diplomám vagy,hogy mit vigyek magammal az itt szerezett tapasztalatokból.

Azt hiszem,hogy a legfontosabb dolog,amit megtanultam,hogy az ember bárhová tartozhat,hogy bármely társaságnak,klubbnak,munkahelynek,városnak vagy országnak a részévé válhat,csak akarnia kell.Alkalmazkodni egy új környezethez kezdetben lehet kilátástalan vagy ijesztő,de ahogy vakon elindulsz a sötétben,úgy lesz egyre izgalmasabb és átláthatóbb az egész.Én ezt tanultam itt.Talán nem túl sok,de mindenképpen hasznos.

Jó lenne,ha az életem egy nagy utazás lenne,és mindenhol csak éppen annyi időt kellene eltöltenem,hogy még nagyobb fájdalmak nélkül képes legyek továbbállni.Persze ez a teória erősen ellenkezik a normál szocializálódási folyamattal,mert hát egyszer valahol meg kell állni,sátrat kell verni,meg kertet gondozni és így tovább.Szóval még van pár jó évem,aztán ideje lesz dűlőre jutnom az élet nagy kérdéseivel.

Addig is elhúzok Mykonosra,hogy heti hét napban,napi kilenc órában frisstőket és rágcsálnivalókat szolgáljak fel teniszpólóban a sok napfürdőző VIPénisznek,és akkor majd szeptember végén visszatérhetünk rá,hogy a vaskos bankszámlámon kívül mire is volt jó ez az egész.