Nem szeretném, hogy az írói karrieremet derékba törje a fantasztikus állásom, szóval próbálom összeszedni magam, és írni, írni, írni… Mivel a mosodai munka, igen csak nagy energia befektetést igényel, így általában az alváson kívül nincsen máshoz kedvem. De nem panaszkodom, pontosabban szólva, nem panaszkodhatom, mivel én akartam idejönni, én akartam fenekestől felforgatni mindent, tehát most pofozgat az élet, viszont én mosolyogva tartom oda az arcomat, és csak annyit mondok, hogy csináld még! :P
Kezdek képben lenni a lehetőségeimmel kapcsolatban, és bár nem azért jöttem Athénba, hogy meggazdagodjak, azért halálra se szeretném dolgozni magam a semmiért. Szóval a ’Szívek szállodája’ három hónapot kap tőlem a felismerésre, hogy kár tékozolni a tehetségemet egy ilyen munkakörben. Ha a szerződésem lejárta után sem óhajtanak jobb munkát adni, akkor sajnos mennem kell, mivel nem szeretnék egy évig törölközőket hajtogatni.
Tegnap este beszélgettem Afival, aki elég kiábrándító jövőt jósolt nekem a GrandeBretagne-ban, azt mondta, hogy állhatok fejen és ketyeghetek is akár, akkor sem fogok többet érni, mint azok az emberek, akik évek óta ott dolgoznak. Habár nem értek 100%ig egyet, akkor is elültette a gyanút, hogy fölöslegesen szívok, nap mint nap az alaksorban.
Mivel szemmel láthatóan szívén viseli a sorsomat, így azt mondta, hogy bemutat pár embernek, és biztos benne, hogy 3 hónap alatt, több lehetőség is adódik majd a váltásra. Azt még nem említettem nektek, hogy a svéd barátunkkal van tele az összes helyi újság, a múlt hónapban kikiáltották a város legjobb szomeliéjének, szóval én hiszek neki.
De most más. Tegnapelőtt, munka után beültem kicsit a törzshelyemre, gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és írogattam, plusz titkon a pultos fiút lestem. Miközben arról ábrándoztam, hogy a tengerparton sétálgatunk kéz a kézben, odalépett Áris, aki szintén itt dolgozik, és mindig dumálunk, ha jövök. Természetesen, ő nem egy adonisz, de azért birom, mert jó fej és nagyon barátságos.
Mondta, hogy meglepne valamivel, ha nem bánom. Micsoda hülye kérdés ez, a meglepetéseket mindenki szereti, szóval rábólintottam. Hozott nekem egy pohár fehér bort és mellé sajtot, meg Oliva bogyót. Úgy tűnik, hogy Athénban is én vagyok a pincérek kedvence:)
Aztán később, amikor már épp indulni készültem, megint odajött, és megkérdezte, hogy nem várnék-e 10 percet, mert akkor ő is végez, és mehetnénk együtt. Gondoltam ennyit megérdemel, úgyhogy visszaültem.
Aztán azt találta ki, hogy menjünk el egy közeli klubba és igyunk meg valamit. Tehát elindultunk… A vicces az volt, hogy a Cubanitába vitt, ahol múltkor a SalsaMacsóval táncoltam. Eszméletlen jó ez a hely, szóval aki szeretne a jövőben meglátogatni, az vegyen pár táncórát, mert ide mindenképpen elmegyünk.
Például az est legjobb része, amikor a törzsvendégek, akik profi táncosok, beállnak a színpad elé, mindenki rendezett sorokba mögéjük áll, majd ők elől mutatják, hogy mit kell csinálni, és mindenki utánozza. :)
Másnap háromra mentem dolgozni, és nyolckor végeztem. Amikor bementem az öltözőbe, akkor a szekrényemen egy virágot találtam, plusz egy cetlit, amin az állt, hogy Καλό Βράδυ Veronika! (ejtsd:Kaló vrádi!, szép estét). Nagyon meglepődtem, és egyelőre el sem tudom képzelni, hogy ki lehet a titkos hódolóm. Effektíve a nevemet bárki tudhatja, mivel van névtábla, de azért átrágtam magam a lehetséges elkövetőkön. A mosodába két srác dolgozik, mindkettő szemmel láthatóan szimpatizál velem, ami az átlagéletkort nézve nem meglepő. Aztán van még egy pincér fiú, aki mindig nagyon mosolyog, amikor terítőkért jön, meg van egy indiai és egy afrikai londiner, akikkel szoktam beszélgetni. Tehát fogalmam sincs, de majd kinyitom a szemem ma, hátha lelepleződik a tettes. :)
Úgy tűnik, mégis csak találó volt a Szívek szállodája megnevezés… :)