A pompás libanoni, távol keleti akcentussal hűvösen megjegyezte, hogy az orosz tojás a kedvence…Gondoltam, ez aztán a szexuális szokások multikulturális találkozása. Magyar lány, libanoni srác, Görögország és orosz tojás???

Aztán kiderült, hogy ez valami speckó kaja, bár szerintem csak a reakciómból akarta csekkolni, hogy mennyire vagyok nasty;)

Végre egy férfi, aki megdönthetné az általános tapasztalatokból megfogalmazott nézetemet, miszerint a modern világ dzsungelében a férfiak bogyókat gyűjtenek, a nők pedig vadásznak (rájuk).

Amikor pontosította az előbbi kétértelmű elszólását, már nem tudtam visszatartani a nevetést, és vele együtt pirultam el a hűtőpult előtt. Aztán amikor azt mondta, hogy most biztos azt gondolod, hogy valami állat vagyok, akinek csak a szexen jár az esze, akkor már nem voltam biztos benne, hogy még álmodom vagy most kamion itt álok egy extra ultra mega helyes ismeretlennel smink nélkül, melegítőbe és előbb tényleg azt mondta, hogy a szexen jár az esze, miközben mélyen a szemembe nézett és egyszer sem pislogott???

Lányos zavaromat leplezve készültem valami frappáns választ adni, amikor egy női hang zavarta meg a tökéletes pillanatot… Rafiiiiiiiii!!!

Még utoljára rám mosolygott, majd lekapott valamit a polcról és eltűnt..Én pedig egyszerű délibábnak betudva a fiút, a régi ideáimmal sétáltam haza a boltból,egy doboz orosz tojás salátával a szatyromban.

Kettő körül elindultam dolgozni. Gyalog mentem, egy, mert közel van a hotel, kettő, mert hétágra sütött a nap. Félúton összetalálkoztam egy magas, sármos pasival, aki nagyon ismerős volt. Úgy tűnt, hogy én is neki, mivel lelassította a lépteit, majd megszólított.

-Veronika??? - Itt már nagyon kínosan éreztem magam, még a nevemet is tudja!!! Azért annyit egyik buliba sem ittam, hogy rá ne emlékezzek!?!

-Larnaca, Hotel SunHall?!? – És akkor beugrott, hogy Cipruson találkoztunk, amikor a diákcserén leaderkedtem. Mindig ott volt a szállodában, valószínű, hogy ő az egyik tulaj vagy főnök vagy valami. És azért tudja a nevem, mert egyszer a kávézóban hagytam a telefonom, és ő volt a becsületes megtaláló.

Na akkor értetlenkedtünk kicsit, hogy ő mit csinál itt, meg én mit csinálok itt, majd megint a női hang… - Kardiá mou!!! (=szivem)

Hátrafordultam és egy 1,90es plastic fantastic állt, kérdő tekintettel meredve ránk. Tipikusan az a lány, akit nem az eszéért szeretünk. Miért nem vagyok meglepve?

Elköszöntünk, ők beszálltak a cabrio mercibe, én meg tovább sétáltam. Amikor megérkeztem a GrandeBretagne-be, a főnököm közölte, hogy valami technikai probléma van a mosodába, jöjjek vissza egy óra múlva. Mi jöhet még??? Főleg, hogy még a nap fele sem telt el.

Gondoltam iszom egy kávét, abból még sose volt baj. Átsétáltam a másik utcába, ahol van egy aranyos kis büfé. Elég sokan vártak, így beálltam a sor végére. Már csak egy ember volt előttem, amikor oldalról nekem jött valaki, és rám borított egy pohár forró kávét, persze a hecc kedvéért, olyan amerikai stílusú dupla hosszút.

Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy valaki kispécizett magának odafenn vagy mi a baj ezzel a nappal? Most már be lehet fejezni, mert nem vicces!

Éppen készültem leüvölteni a fejét, hogy hogy lehet ilyen béna, de ahogy rá néztem, a haragom tovaszállt. Magas, fekete szemű, barna hajú, fehérfogsorú, görög dalia, aki úgy állt ott, mint egy 5éves kisfiú. Persze rögtön elnézést kért, meg törölgette a lábamat, ami a fehér gatyámon nem sokat segített, úgyhogy mondtam neki, hogy hagyja abba, inkább hazaszaladok átöltözni.

Erősködött, hogy vesz nekem egy kávét vagy amit akarok, de én csak annyit mondtam, hogy most rohannom kell, és ott hagytam. Nem tudom, hogy miért csináltam ezt, lehet, hogy féltem, hogy majd megint jön a ’nő’, és  inkább meghagytam az illúziót, hogy nincsen minden jó pasinak csaja.

Aztán 4kor visszatérve a valóságba, már a cuki szürkében hajtogattam a törölközőket. Hétkor szokás szerint mindenki elment haza, ilyenkor nyolcig egyedül vagyok. Néha lejön valaki föntről terítőkért vagy törölközőkért, de amúgy semmi extra.

Éppen az ágyneműket válogattam, ilyenkor háttal vagyok a bejáratnak, amikor valaki köszönt. Megfordultam, és ott állt a faképnél hagyott, kávé borogatós cuki pasi, grande bretagnes egyenruhában. Na neeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!! Ekkora mázlim nem lehet!?!

Hát úgy tűnik, hogy lehet, mivel ő is itt dolgozik, és még el is pirult, miközben beszélgettünk, szóval a nevem mától hivatalosan is Molnár ’malacod van’ Veronika: ))))

Csak pár percig tudtunk dumálni, mert mennie kellett vissza, de ami biztató, hogy nem szólt közbe semmi nő és holnap is nap lesz, tehát remélhetőleg újra hallunk felőle.

Azért az öltözőben félve nyitottam ki a szekrényemet, nehogy kiugorjon belőle Sebestyén Balázs egy üveg pezsgővel, de nem. Szóval vicces az élet, a világ meg tényleg kicsi!