Napok óta próbálom 'megerőszakolni magam',hogy összehozzak valami jópofa kis bejegyzést,mondjuk a görög politikai életről,vallásról vagy az ókori drámák és 21.századi problémák közti összefüggésekről,mivel arra gondoltam,hogy kicsit hanyagolom a nő Vs. férfi témát,és megcsillogtatom írói sokoldalúságomat.Hát ez egyelőre nem jött össze,de majd legközelebb...
Ma olyan kérdéseket fogok boncolgatni,ami véleményem szerint a legtöbb fiatalt foglakoztatja.(ez elég tanítónénisen hangzott-szerk.megjegyzés) Elnézést,helyesbítenék,engem és a barátaimat foglalkoztat.
A mai fiatalok krónikus ellustulása elég szomorú jövőképet jósol.Miért nincs a korosztályunknak igénye a kultúrális életre,értem ezalatt a színházlátogatást,olvasást,önképzőkörök alakítását,kirándulást,stb stb...
Lehet,hogy régen a politikai rezsim ráhatása kényszerítette az embereket a dinamikusabb szociális tevékenységekre,viszont a modern demokratikus társadalom hajlamos berendezkedni egy szürke,unalmas életre.
A szülők által megteremtett anyagi biztonság sok esetben mentesíti a gyerekeket a célkitűzésektől.A multimédia rohamos fejlődése háttérbe szorítja a színházakat vagy egy-egy könyv elolvasását.Néhányan inkább fociznak joystick-kal a tévé előtt,minthogy kimenjenek a szabadba,és már ismerkedni is internetes úton a legegyszerűbb.
Sajnos még egy rátermettebb is hétköznapivá válhat,ha hagyja,hogy környezete kedvét szegje,és enged az uralkodó szociális attitűdnek.Mielőtt az eszmefuttatásom átcsapna egy professzionális pszichológiai tanulmányba,kicsit példálóznék a saját biográfiámmal:)))
Otthon megvolt a nagyszerű kis életem,a biztos hátteret nyújtó,remek családom,a lakásom,a munkám,a fantasztikus barátaimról,már nem is beszélve,tehát minden adott volt egy boldog élethez.Igen ám,de kezdtem azon kapni magam,hogy minden nap ugyanolyan,a programjaim megszokottak,a nagyratörő terveim egyre halványabbak,...utolért a legrosszabb rémálmom:középszerű lettem!!!!
Akkor döntöttem úgy,hogy nem hagyom magam,és csinálok valami olyat,amit már régóta szeretnék,ami új,ami más,ami eddig ismeretlen utakat nyit meg,és visszahozza a világgal,az emberekkel és önmagammal szembeállított kiváncsiságomat.Persze,ha bárki hasonlót érezne,nem kell feltétlen elhagynia az országot vagy egy teljesen új életet kezdeni,egyszerűen csak ki kell nyitni a szemünket,a szívünket és azokat az ajtókat,amiket eddig nem nem mertünk,nem akartunk vagy nem tudtunk.
Lassan olyan leszek már,mint a kisBudha,de csak gondoljátok végig,hogy mik azok a dolgok,amiket mindig is szeretettek volna!?Én például soha nem akartam "tűzoltó lenni vagy vadakat terelő juhász",és még most sem tudom feltétlen,hogy mi akarok lenni,de VALAKI mindig is akartam lenni,és tudom,hogy leszek is.
Kell,hogy az ember higyjen magában,hisz ha saját magadban nem hiszel,akkor hogy akarod,hogy mások higyjenek benned!?Én osztom a véleményt,hogy az önbizalom az fél siker,és,hogy minden agyban dől el.Lehet ezt sznobizmusnak,nagyképűségnek vagy bárminek hívni,mondjuk én inkább egészséges életfelfogásnak nevezném.
Sok ember mások bukásából nyer önigazolást,és büszkén veri a mellét,hogy "hahá,neki is szar,nem csak nekem!",de ez a szemlélet amellett,hogy hosszútávon nem boldogít,a "saját életünk drámáját" sem lendíti pozití irányba.
Tehát felejtsük el,hogy a szomszéd nője mindig zöldebb!Tervezzük meg a saját kertünket,dolgozzunk rajta,ne hagyjuk,hogy elszaporodjanak a gyomok,aztán mikor elkészültünk és learattuk munkánk gyümölcsét,akkor üljünk le a padra,és büszkén gyönyörködjünk életünk munkájában!