Ártatlan kávézás egy több éve nem látott múltbéli románccal Athénban..az furcsa.Ahogy az is,hogy miért csókol valaki szájon búcsúzáskor,egy átlagos baráti beszélgetés után,ha már egyszer réges rég,minden különösebb ok nélkül lapátot adtál neki?

Úgy tűnik az emberek szeretnek szánt szándékkal szenvedni,vagy csak az idő múlásával egyenes arányban szépülő emlékek miatt veszítjük el újra és újra a fejünk?

Vajon miért emlékszünk sokkal tovább azokra,akik megbántatottak minket,és miért érdekesebb,ami fáj?

Az is lehet,hogy túl gyorsan feladjuk,talán mi mindig csak elfutunk,mert nem akarunk szembenézni egy esetleges boldogság lehetőségével.Mert bonyolultnak tűnni mondhatni sikk,és elérhetetlennek,meg kifejezetten vonzó.Aztán amikor két különböző,egymástól teljesen független pasitól is azt hallod,hogy a szexhez érzelmekre van szükség,az elsőre elgondolkodtató.És miközben üres tekintettel helyeselsz,a gondolat egyre ijesztőbbé válik,hogy míg évek óta hangosan hirdetted,hogy minden férfi csak azt akarja,közben gyors numerás lotyó lettél,és az egyszerűség kedvéért észre sem vetted,hogy vannak még rendes fiúk is a Földön.

Talán ez most durván hangzott,de higyjétek el,hogy minden nőnek végigfutott már hasonló gondolat az agyán,még akkor is,ha már hosszú ideje nem írhat többet a számlájára egy lomha lovesztorinál és egy régi románc csókjánál.